A csillagjegyünkből kiderül, hogy a főzést, a dekorációt a családi összejövetelt kedveljük-e az ünnepben, vagy legszívesebben a létezéséről is elfeledkeznénk.husveti-nyulKos: Szeretünk dekorálni, tojást festeni, de a kezdeti lelkesedés alábbhagy, akkor pedig abbahagyjuk, amit csinálunk, ráadásul mire elérkezik az ünnep, addig rájövünk, hogy nem is várjuk. A családi összejövetelkor nagyon kell figyelnünk, hogy ne robbanjon ki vita.

Bika: Várjuk a húsvétot, mert együtt lehetünk a családunkkal. A tojásfestést nem nekünk találták ki, de azért próbáljuk apró dekorációval megteremteni az ünnep hangulatát. Ezeket leggyakrabban megvesszük.

Ikrek: A nagy lakomákat szeretjük a legjobban a húsvétban. Ilyenkor azt sem bánjuk, ha az egész családra nekünk kell főzni. Imádjuk, ha a konyhában tüsténkedhetünk, és megkóstolhatjuk a készülő ételeket.

Rák: Nem rajongunk a húsvétért, mert ahelyett, hogy egy asztalnál összegyűlünk a családdal, inkább kettesben lennénk a párunkkal. Az ilyen összejövetelekkor mindig azt kívánjuk, hogy csak legyünk már túl rajta.

Oroszlán: Mindenképpen szeretjük az ünnepeket, mert eszünkbe juttatják a gyerekkori szép emlékeket. Imádunk tojást festeni, dekorálni. A családi összejövetelt boldog pillanatként éljük meg.

Szűz: Nem rajongunk az ünnepekért, de arra figyelünk, hogy meglepjük a szeretteinket valamilyen aprósággal, illetve a családi összejövetelekre is elmegyünk, de ilyenkor mindig csendesebbek vagyunk, mint máskor. Ha van párunk, akkor legszívesebben vele töltjük az ünnepeket.

Mérleg: Ahogy karácsonykor, úgy húsvétkor is becsomagoljuk az összes ajándékot, a tojásokat pedig más-más technikával festjük. A kész dekorációból szívesen adunk a szeretteinknek. A remekműveinkkel évről évre sikert aratunk.

Skorpió: Nem tartjuk észben az ünnepeket, emiatt a barátok, rokonok emlékeztetnek, hogy hétfőn nem kell bemennünk a munkahelyünkre, mert húsvét lesz. Mi nem készülünk az ünnepre, és a lakást sem dobjuk fel húsvéti dekorációval. Amikor eljön annak az ideje, akkor elmegyünk a családi ebédre, vacsorára, de csak azért, mert így illik.

Nyilas: Ahogy a hangulatunk, úgy az ünnepekhez való viszonyulásunk is változó. Néha elkap az ünnepi hangulat, akkor pedig szívesen festjük a húsvéti tojásokat, de az is előfordul, hogy annyira sok a munkánk, hogy teljesen kimegy a fejünkből a húsvét.

Bak: Minden ünnepet imádunk, ha azon összegyűlhet a család. A készülődésbe beleadjuk a szívünket és a lelkünket, mert számunkra az a legfontosabb, hogy a vendégeink elégedettek legyenek a menüvel és a hangulattal.

Vízöntő: Nem teszünk különösebb erőfeszítéseket azért, hogy finomabbnál finomabb fogásokat tegyünk az ünnepi asztalra, de arra azért figyelünk, hogy legyen valamilyen különlegesség. Húsvétkor általában csak a szűk családi kör gyűlik össze, ugyanis nem szeretjük a hangzavart. Ha ünnep van, akkor azokkal akarunk lenni, akiket tényleg nagyon szeretünk.

Halak: A húsvétban az előkészületeket szeretjük a legjobban. Húsvétkor barkaágakat teszünk a vázába, nyuszis csecsebecséket rakunk ki, de természetesen a festett tojások sem hiányozhatnak a dekorációból. A hímzett tojást nem biztos, hogy a saját kezünkkel készítjük, mert inkább megvesszük a boltban látott, dekorációhoz illő darabot.

(Forrás: bien.hu)