Kezdődik a karácsonyi bevásárlás, ezért nem árt, ha tudjuk, hogy az üzletek milyen csapdákkal akarnak több vásárlásra ösztönözni!
Marketing csapdáknak is hívjuk azokat a trükköket, amiket a boltok azért alkalmaznak, hogy ezzel vegyenek rá minket, hogy több pénzt költsünk el. Mivel ideje felkészülni a karácsonyi ünnepekre, ezért nem árt, ha tudjuk, hogy mik ezek a csapdák!

Elhelyezés a polcokon: A csalogatóbb termékek mindig szemmagasságban vannak, emiatt lehet, hogy olyasmit is megpillantunk, amire semmi szükségünk.

Csábító bejárat: A szupermarketek vezetése nagyon sokat vesződik azzal, hogy minél díszesebb bejárattal hívják fel a vásárlók figyelmét. Sokszor olyan dolgok kerülnek a bejárathoz, amik szezonálisak, tehát például ősszel színes dísztököket kínálnak. Ha pedig már bementünk, akkor sok minden más is belekerül a bevásárlókocsiba, mert jön a következő trükk.

Friss vagy fagyasztott: Nincs karácsony hal nélkül, ám frisset, vagy fagyasztottat vegyünk? Mivel a halakat legtöbbször a tengerekből, óceánokból hozzák, ezért azokat kifagyasztják és úgy helyezik jégre, tehát jobban járunk, ha fagyasztott halat veszünk, mert az a frissebb és nagyjából 40 százalékkal olcsóbb. A zöldségek és gyümölcsök frissen a legjobbak, ám szezonon kívül jobb, ha fagyasztottat veszünk, mert az friss marad és olcsóbb is.

Távolabb vannak a szükséges termékek: Ha megfigyeltük, akkor észrevehettük, hogy az olyan szükséges termékek, mint a vécépapír, mosószer, hús, pékáru, és a többi, sosem a bolt elején, hanem a végén van. Ez nem véletlen, hiszen így végig kell mennünk az egész üzleten, útközben pedig látni fogunk sok-sok szükségtelen, de figyelemfelkeltő dolgot.

Utolsó percben: Soha ne menjünk fáradtan, éhesen vásárolni, mert a kapkodásban hajlamosak vagyunk megvenni az első kezünkbe kerülő dolgot, nem foglalkozva az árral, és azzal, hogy szükségünk van-e rá.

Nagyméretű bevásárlókocsi: Vannak olyan boltok, ahol nincs kiskosár, pedig nekünk elég lenne annyi is, tehát muszáj nagy bevásárlókocsit vinnünk, amibe rengeteg minden elfér. Ez nem véletlen, hiszen a cél az, hogy töltsük meg. Ha tehetjük, vigyünk kiskosarat, vagy ne vigyünk semmit, ha csak annyit akarunk vásárolni, amennyi elfér a kezünkben!

(Forrás: twice.hu)