Kedves hagyomány a húsvéti kosár, amit a gyermekek kapnak a szülőktől, nagyszülőktől.
Ne higgyünk az időjárásnak, mert igenis húsvét lesz hétvégén, amikor is a nyuszi látogat el mindenkihez, hogy ajándékot vigyen. A gyerekek tudják, hogy a húsvét nemcsak egy ünnep, hanem családi program is, aminek során megkapják a húsvéti kosarukat a szülőktől, nagyszülőktől.

Habár a boltban, drágán, vásárolhatunk kész kosarakat, mégis jobban járunk, ha mi magunk készítjük el, hiszen akkor spórolunk, és sokkal személyesebb ajándékot adunk, ráadásul tudjuk, hogy nemcsak cukros édességgel lesz az tele.

Az első dolgunk a megfelelő kosár kiválasztása, hiszen nem kell ragaszkodnunk a megszokott fonott kosárhoz, hanem választhatunk akármilyet. A feladatra alkalmas lehet egy színes kis kosár is, amiben a fürdőszobai kellékeket tároljuk, de akár smink, piperecucc tartó is jó választás, tehát csak a fantáziánkat kell használnunk.

Ha jó a kézügyességünk, akkor horgolhatunk, textilből varrhatunk, illetve szőhetünk is húsvéti kosarat. Tegyük el a korábban szamóca, vagy gomba tárolására használt hálókat, majd mossuk meg és szárítsuk meg azokat alaposan! Ezután keressünk színes szalagokat, vagy vékony papírcsíkokat, és csináljunk fogót a kosárra úgy, hogy kössük azokat a kosár lyukaihoz, vagy ragasszuk oda azokat ragasztóval!

A második dolgunk az, hogy mivel töltsük meg a kosarat. Még mielőtt elrohannánk a boltba megvenni a csokikat, inkább gondolkodjunk el azon, hogy mit szeret a legjobban a gyermekünk, és mi az érdeklődési köre.

Ha például szereti a tigriseket, akkor tegyünk a csomagba tigrises plüssjátékot, könyvet, füzetet, vagy matricát. Ha éppen most kezdett el táncolni, akkor ahhoz illő dolgot helyezzünk a kosárba.

Természetesen, azért a csokit se hagyjuk ki teljesen a kosárba, ahogy a csoki nyulat se, viszont tegyünk például csokoládéval leöntött epret is a kosárba, vagy olyan gyümölcsöt, amit a gyermek szeret.

Ahogy láthatjuk, nem tart sokáig elkészíteni egy egyszerű húsvéti kosarat, ezért használjuk a fantáziánkat, és csináljunk egy igazán személyre szóló darabot, aminek sokkal jobban fog örülni a gyermekünk, hiszen ebből is érzi, hogy törődünk vele.

(Forrás: napidoktor.hu)