Napi 30 perces edzéssel 210 kalóriától szabadulhatunk meg, de nem ez az egyetlen érv a hulahopp karika mellett.
Gyerekkorunkban mind hulahopp karikáztunk, majd felnőttként leszoktunk erről, ami hiba volt, ugyanis ez a játék remek sporteszköz. A hulahopp karikát gyors, ritmikus mozgással kell fenntartanunk a csípőnk körül. A mozgás során fokozódik a kalóriaégetés az egész testben, főleg a has-, csípő és háttájékon.

Elég naponta 30 percet hulahopp karikáznunk, és 210 kalóriától szabadulhatunk meg. Emellett a gyermekjáték mellett szól az is, hogy megakadályozhatjuk a szív- és érrendszeri betegségek kialakulását, és a testtartásunk is javul, ha rászokunk erre a mozgásformára.

A hulahopp karikázás a bokát, térdet és a nagy ízületi forgókat is megdolgoztatja, mert a folyamatos laza mozgatástól, forgatástól nem fognak letapadni az ízületek. Ahogy pedig a derekat masszírozza a karika, úgy vérbőség jelentkezik a szervekben.

Az edzés a hasi szervekre is jó hatással van, aminek következtében az immunrendszerre, és a vesék működésére is jó hatást gyakorol. A legjobb pedig az egészben az, hogy nem kell kimennünk azért a házból, hogy hulahopp karikázhassunk.

Habár a könnyű karikákat egyszerűbb pörgetni, azok mégsem annyira hatékonyak, ezért jobban járunk, ha fa hulahopp karikát veszünk, ugyanis a lényeg a súlyban van. A fából készült hulahopp karika nehezebb, mint a műanyag, tehát hatékonyabban fejti ki fogyasztó hatását.

Ha fa karikával égetjük a kalóriákat, akkor napi 10 perces karika gyakorlattal, két hét után, egy centivel csökkenthetjük a derék- és csípőbőségünket. A napi edzést fokozatosan emelhetjük, míg eljutunk a napi 30 perchez.

(Forrás: marmalade.hu)