Amerikában új vakcinát fejlesztettek ki a veszettség ellen, parainfluenza kórokozók felhasználásával. Az új gyógykészítmény egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy emberek és állatok kezelésére is alkalmas. 

Korábban olyan mikroorganizmusokkal kísérleteztek, melyeket előre legyengítettek. Most egy új módszer szerint a PIV5 nevű vírusba ültettek be nem vírusjellegű veszettség-kórokozó részletet. Maga  PIV5 vírus légzőszervi betegségeket okoz a kutyáknál. Ez módosított változatában antianyag-termelésre készteti az immunrendszert, ami védelmet nyújt a fertőzés ellen.

A Journal of Virology című szaklapban jelentették be, hogy a szérum hatásos volt a rágcsálókon végzett kísérletekben. Az egerek halálos mennyiségű vírust kaptak, ezt megelőzően pedig beoltották őket az új anyaggal. Szájon át történő beadás esetén a gyógyulás 50 %-os volt, míg a nazálisan és izomba adott vakcinánál 100 %-os volt a felépülés.

A PIV5 elnevezésű vírust eddig a kennelköhögés elleni gyógyszer elkészítéséhez alkalmazták; arra nemrégiben jöttek rá, hogy hordozóanyagként is megfelelő a veszettség elleni szérumhoz. Biao He professzor elmondta, hogy ismerik a takarékos, mégis hatékony használati eljárásokat.

A veszettség nemcsak a házi és a vadon élő állatokra veszélyes, hanem az embernél is halálos betegséget okoz. A fertőzés tüneteit mutató állatoktól távol kell maradni, de minden esetben elővigyázatosnak kell lenni, hogy elkerülhető legyen a vírus – harapás általi – állatról emberre való átterjedése.