Azok a nők, akik fogyókúra mellett döntenek, nem minden esetben érik el a kívánt testsúlycsökkenést. Majdnem minden harmadik koplalást vagy más módszert alkalmazó nő a fogyókúra alatt hízik.

Amint a szervezet „rájön” arra, hogy kevesebb tápanyagból kell gazdálkodjon, beindulnak az önvédelmi folyamatok, elkezd takarékoskodni, kevesebb kalóriát éget el, és igyekszik feltölteni a raktárokat, biztonsági készleteket hozván létre. Rendszerint a szénhidrátot zsírrá alakítja, és a bőr alatti kötőszövetekbe kezdi elhelyezni vésztartalékait a szervezet.

A radikális, koplalós diéták gyakori velejárója ez a folyamat. Amikor egyik napról a másikra hirtelen megváltozik a tápanyagbevitel mennyisége, rövid idő után a szervezet válaszreakciókat ad. A várakozással ellentétben a fenéken, combokon és a csípőn a zsírréteg nem vékonyodik, hanem újabb lerakódásokkal egészül ki.

Éppen ezért a fogyókúrás étrendet úgy kell összeállítani, hogy naponta több alkalommal kerüljön a szervezetbe kisebb mennyiségű tápanyag, és csak fokozatosan kell a szervezetet hozzászoktatni a csökkent tápanyagbevitelhez.

A lányok többsége már 15-20 éves korban – több-kevesebb sikerrel – elkezdi a fogyókúrázást, évente 3-5 alkalommal próbálkozik testsúlycsökkentéssel.

A fogyókúra várt hatása akkor is elmarad, ha túlzásba visszük néhány egészségesnek, könnyen emészthetőnek címkézett élelmiszer bevitelét. A diétás étrendek gyakori összetevői a zöldségek és gyümölcsök. Ezek egy része nagy kalóriatartalommal rendelkezik. Például  10 dkg dió elfogyasztásával 600 kilókalóriát juttatunk a szervezetünkbe. A mértékletességet az egészséges, könnyen emészthető élelmiszerek fogyasztása esetében is szem előtt kell tartani.

A reggeli kihagyása sem mindig jó döntés. Egy kis reggeli, azon túl, hogy fizikai-szellemi frissességet biztosít, elűzi az éhségérzetet. Ha nem kerül reggel vagy a délelőtt folyamán semmilyen tápanyag a szervezetbe, nehezen tudunk ellenállni egy jó kiadós ebédnek.

Az alvás időtartama is jelentős fogyókúra esetében. Úgy a túl rövid (4-7 órás), mint a túl sok ideig tartó alvás a zsírraktárak feltöltésére ösztönzi a szervezetet.

Ajánlott több irányból megvizsgálni a „másnak bevált” vagy reklámozott fogyókúrás módszert, és az egészégi állapotunknak is megfelelő diétát választani.