A vágyott alakért folytatott küzdelem során sokan észre sem vesszük, hogy milyen hibákkal akadályozzuk fogyókúránk sikerét.

Dr. Fáklya Mónika, endokrinológus a leggyakoribb tévhitekről rántotta le a leplet.
Lássuk csak, milyen tévedésekkel akadályozzuk a fölös kilók ledobását!

Sokan abba a hitbe ringatják magukat, hogy a túlsúly nem betegség.
A szakember szerint azonban az elhízás nem csak esztétikai probléma, de egészségkárosító hatása több területen is jelentkezhet. Számos betegség hozható összefüggésbe a túlsúllyal, hiszen a felesleg magas vérnyomáshoz, szív- és érrendszeri, ízületi betegségekhez is vezethet. Nem beszélve arról, hogy rontja a cukoranyagcserét és akár komoly cukorbetegséget is eredményezhet.

Fogyókúrázókként velünk is előfordulhat, hogy úgy érezzük, alig eszünk, mégis hízunk.
Ha azt gondoljuk, hogy a minimális étkezés nem okozhat gondot, tévedünk, hiszen a kevés is sok lehet. Gondoljunk csak a nagyon magas energiatartalmú ételekre, úgy, mint a kenyér, a tésztafélék, a zsíros falatok vagy az édességek. Ezeknek az élelmiszereknek háttérbe kell szorulniuk a diéta során.

Az is előfordul, hogy valaki úgy próbál „spórolni” az energia-bevitellel, hogy egy nap csak kétszer eszik, és ettől a megoldástól várja a csodát.
De ez az egyik lehető legrosszabb próbálkozás a kilóktól való megszabadulás során, ugyanis az emésztőrendszernek nem tesz jót, ha csak kétszer dolgoztatjuk egy nap. Ráadásul ilyenkor valószínűleg válogatás nélkül mindent felfalunk.
Fogyókúra esetén sokkal jobb, ha többször eszünk kis adagokat, de 6 óra után már nem étkezünk. Ennek köszönhetően a szervezet mindig kap táplálékot, nem esik le a vércukor-szint sem, és nem gyötör minket kínzó éhségérzet, így egyszerűbb betartani a diétát is.

Lábra kelt egy olyan tévhit is, miszerint, ha kevesebbet iszunk, a súlyunk is kisebb lesz.
Ezt betartani nagy baklövés lenne, hiszen a szervezetünk működéséhez szükségünk van napi 1,5-2 l folyadékra. Enélkül nem működnek megfelelően testünk élettani folyamatai, így a zsírbontás sem. Bár a folyadékvesztés valóban testsúlyvesztést eredményez, de ez nem azonos a zsírvesztéssel, ami az igazi cél lenne. Ráadásul ez az eljárás rendkívül veszélyes és egészségkárosító!

A fogyókúra során óvakodjunk a dobozos gyümölcslevektől is, hiszen rendkívül sok hozzáadott cukrot és kalóriát tartalmaznak.

Ne ringassuk magunkat abba a hitbe, hogy a villámdiéták hosszú távon is beválhatnak. Ezek a csodamódszerek ugyanis többnyire egyoldalú étkezést írnak elő, és csak rövid ideig hatnak. Ez után szinte mindenki visszahízik, és még több kilót szed magára a kialakult jo-jo effektus miatt, mint, amit a gyors diétával leadott. A vegyes, alacsony kalóriatartalmú diéták és a mértékletesség sokkal célravezetőbb megoldások hosszú távon. És így a bőrünk sem ereszkedik meg olyan mértékben, mintha extrém változásokhoz kellene alkalmazkodnia.

Sokan bedőltek az „azonnal ható”, csodaszerként reklámozott fogyi tabiknak, és úgy gondolták, nem kell diétázniuk, sem sportolniuk, csak szedni ezeket a gyógyszereket.
Az igazság az, hogy munka nélkül nincs eredmény, igenis kell a mértékletes táplálkozás és a rendszeres testmozgás. Bár az orvosilag kivizsgált gyógyszerek valóban segíthetik a fogyást, mégsem szabad mellőzni az említett tevékenységeket.

Abban az esetben is tévedünk, ha azt hisszük, hogy nem hízunk, ha csak akkor eszünk, amikor éhesek vagyunk. Ennek az oka, hogy a túlsúly által elindított élettani folyamatok következményeként a molettebbek később érzik a jóllakottságot és korábban éheznek meg.
Érdemes tudatosan beosztani az étkezéseinket, mivel a szervezetünk jelzéseiben ilyenkor nem bízhatunk meg. A fogyással visszaáll a természetes rend a szervezetben, és az éhségérzet is mérséklődik majd.

Sokan lustaságból inkább a koplalást választják a testmozgás helyett, holott a kettő harmonikus kombinálásával érhetnénk el a legegészségesebb úton a vágyott alakot. A sport nem csak az élettani folyamatoknak tesz jót, de az önbizalmunknak is, ami fontos támaszunk lehet a fogyókúra során. Mi több, az intenzív mozgás után tovább tart a zsírégetés is.

Miután végre búcsút mondtunk a testünket borító felesleges zsírrétegnek, próbáljunk meg továbbra is odafigyelni arra, hogy mikor, miből és mennyit eszünk, ezáltal ugyanis elkerülhetjük, hogy újra a mértéktelenség hibájába essünk.

A megfelelő, körültekintő diéta, nem csak a testünkre lesz pozitív hatással, de az életmódunkat is egészségesebbé teheti, így már egyszerűbb lesz megőrizni a fittségünket, és hosszú távon is jól érezhetjük magunkat a bőrünkben.

Forrás: Webbeteg.hu