A női lélek szeszélyességét gyakran hasonlítják a Hold változékonyságához – ám legyen, de akkor használjuk is ki az ebben rejlő lehetőségeket! A természet törvényei és körforgása szerint élő ember évszázadokkal ezelőtt pontosan követte az évszakok, az időjárás és a csillagok változó útja mellett a Hold mozgását is, és ezek együttes hatásait követve élte mindennapjait.

Természetesen nem úgy kell elképzelni, hogy reggelente felkelt, megetette a háztáji állatokat, aztán végigolvasta, hogy mit írt arra a napra a holdnaptár, meg a helyi pletykaújság horoszkóp rovata! Inkább csak érzékeny ösztöneivel ráérzett, hogy mikor mire volt szüksége például a szervezetének és a körülötte élő növényeknek, állatoknak, és sok évtizedes, majd generációk évszázados megfigyelése alakította ki a ma is használt holdnaptárak tartalmát, útmutatót adva ezzel a mindennapok apró teendőihez.

Ügyintézés, növények gondozása, ház körüli teendők – nyilván nincs sok választásunk, hiszen mindent el kell végeznünk, a holdnaptár csupán arra ad sugallatot, hogy az egyes napokon mire helyezzük a hangsúlyt. S igen, igaz a hír, még a diétában is segítségünkre lehet, hogy a közelgő tavaszi és nyári hónapokra már bombaformában legyünk!

A Hold fázisai

Újholdkor nem esik nehezünkre lemondani az ínyenc falatokról, sőt, mivel szervezetünk ebben a 24 órában különösen fogékony a salaktalanításra, érdemes ilyenkor böjtnapot, méregtelenítő kúrát tartani.

Teliholdkor inkább gyógynövényteát vagy ásványvizet fogyasszunk – a szervezet ebben az időszakban a folyadékban rejlő energiákat tudja a leghatékonyabban hasznosítani. Tartsuk szem előtt, hogy ekkor minden duplán hat: a salaktalanítás és a kalóriák bevitele éppúgy, ahogy az alkohol, vagy akár a gyógyszerek! Erőteljes hatása végett a legalkalmasabb időpont a fogyókúra elkezdéséhez.

Telihold után 14 nappal a fogyó hold periódusához érünk – ekkor érezzük meg az eltelt 2 hét gyümölcsét, megindul a fogyás. A fogyó hold hatása sokszor annyira érezhető, hogy minden különösebb erőfeszítés nélkül, gyakorlatilag leolvadnak rólad a kilók. Jó hír: amikor már nem diétázol, ez lesz a kedvenc időszakod, mert minden különösebb következmény nélkül elengedheted magad egy kis esti nasival!

Ezzel szemben növő hold idején legjobb, ha öt után már nem eszel, vagy legfeljebb egy nullkalóriás, csupa zöldség salátát, mert ebben az időszakban nemcsak kívánósabbá válsz, de szervezeted a bevitt kalóriákat el is raktározza. Tizennégy napig kell kitartani, de ne izgulj, a következő hónapban is lesz két hét fogyó hold, amikor bepótolhatod, amiről most lemondtál!

Asztrológiai jegyek és a holddiéta kapcsolata

Az állatövi jegyeket a négy elemnek megfelelően négy kategóriába sorolhatjuk, eszerint tehát vannak tüzes, vizes, levegő és föld jellegű jegyek. Attól függően, hogy a Hold éppen melyik elemhez kapcsolódó jegyben áll, az alábbi tápanyagok fogyasztása, illetve mellőzése javasolt az adott időszakban:

– Tüzes jegyben (Kos, Oroszlán, Nyilas): a fehérje hasznosul a legjobban
– Föld jegyekben (Bika, Szűz, Bak): sós ételek fogyasztása ajánlott
– Levegős jegyekben (Ikrek, Mérleg, Vízöntő): ekkor a hasznos a zsír
– Víz jegyekben (Rák, Skorpió, Halak): a szénhidrát raktározódik leginkább

Talán nem tűnik túl egyszerűnek, de ha figyeled oldalunkon a napi tippeket a Holdtól, könnyedén be tudod majd tartani az új étrendet!