Hétköznapi tevékenységek, amelyek úgy segítenek a fogyásban, hogy észre sem vesszük.loseweightAmikor eldöntjük, hogy szeretnénk leadni néhány kilót, akkor rendszeresen utánanézünk, hogy milyen fogyókúrás módszerrel érhetjük el a célt, ám előfordulhat, hogy egyik változat sem felel meg az igényeinknek, ezért hajlamosak vagyunk a legtöbbet ígérőt kiválasztani, amit aztán kedvetlenül végigcsinálunk, vagy két nap után feladunk.

A fogyás titka azonban az, hogy valójában nem is kell követni a divatos módszereket, hiszen csak két fontos dolgot kell betartanunk, amelyek közül az egyik a rendszeres testmozgás és a kiegyensúlyozott táplálkozás.

Emellett olyan hétköznapi dolgok segítik a kalóriaégetést, amelyekről nem is feltételeznénk, hogy segít a fogyásban.

Tánc: Az orvosoknak a táncot kellene felírniuk azoknak, akik depressziósak, szoronganak, vagy túlsúlyosak. Napjainkban az egyik leismertebb zsírégető tánc a zumba, ám valójában mindegy, hogy hogyan táncolunk, mert az számít, hogy 30 perc folyamatos tánc 143 kalóriát égethet el, illetve sokat javít a hangulaton.

Takarítás: Gondoljunk csak bele, hogy mennyit mozgunk, ha komolyan vesszük a takarítást! Hajolgatunk, nehéz tárgyakat emelgetünk, folyamatosan mozgunk, tehát logikus, hogy zsírt égetünk, miközben leszámolunk a rendetlenséggel, porral.

Ha csak 45 percet szánunk a takarításra, akkor 119 kalóriának mondhatunk búcsút, tehát ne halogassuk a lakás rendbetételét! Ha pedig még kertünk is van, akkor a kerti munkával is sokat tehetünk a testi és lelki jólétünkért.

Idegeskedés: Igaz, ami igaz, nem a legegészségesebb dolog az idegeskedés, sőt, komoly problémákhoz vezethet, de attól még igaz, hogy az idegeskedés lerágja az emberről a fölösleges zsírt. A Mayo Klinika kutatása szerint a főnökkel való tárgyalás előtti stressz, az előadások és a meetingek miatti idegeskedés nagyjából 350 kalóriától szabadíthat meg. Persze, ha stresszevők vagyunk, akkor ez a megállapítás valószínűleg túlzás.StressBowling: Remek családi, baráti program a bowling, amivel úgy égethetjük a kalóriát, hogy közben jól szórakozunk. Egy óra bowling alatt állítólag 191 kalóriától szabadulhatunk meg, hiszen emelgetnünk kell a nehéz golyókat, kell hozzá a rövidtávfutás, ha pedig nyerünk, akkor az örömujjongás is segít a zsírégetésben.

Egy kiadós nevetés: Egy friss kutatás szerint egy kiadós nevetéssel legalább ugyanannyi kalóriát égetünk el, mint egy kiadós sétával. A kísérlet eredménye kimutatta, hogy a legtöbben 100 kalória/órával kacagnak. A legmagasabb érték 120 kalória/óra volt.

A kuncogást felfoghatjuk egyfajta sportnak, mert körülbelül 20 kalóriát égethetünk el óránként ezzel az egyedi sporttal. Külön jó hír, hogy a nevetés erősíti a hasizmot, serkenti a vérkeringést.

Jóga: Amikor szóba kerül a jóga, akkor azt látjuk magunk előtt, hogy valaki meditatív állapotban ücsörög, pedig ez a mozgásforma nemcsak arra jó, hogy megnyugtassuk a fáradt idegeinket, ahogy annál is többet jelent, hogy ellazítja, erősíti a testet.

A jógával fogyhatunk is, hiszen egy óra intenzív mozgással 159 kalóriának mondhatunk búcsút. Ne tévesszen meg tehát az, hogy a jóga lassú sport, ugyanis ennek ellenére hatékonyan erősíti és fejleszti az izomzatot, miközben aktívan leszámol a zsírpárnával, amitől nagyon szeretnénk megszabadulni.

(Forrás: femcafe.hu)