Ha azt hisszük, hogy alapvetően egészségesen táplálkozunk, akkor könnyebben adhatjuk le a felesleges kilókat.weightAz egyik legigazabb mondás, hogy minden a fejben dől el. Igaz ez a fogyókúrára is, mert nagyobb a valószínűsége a súlycsökkenésnek, ha arra gondolunk, hogy alapvetően egészséges étrenden élünk, mint akkor, ha bűntudatunk van minden lenyelt falat után.

Az életmódváltás tehát nem elég a sikeres fogyókúrához, mert a bennünk élő képet is meg kell változtatnunk. Ha egészséges étrendet követő emberként gondolunk magunkra, akkor hamarosan a tetteink is ezt követik.

Egy kutatás szerint ez minden másra ugyanígy igaz, mert minél jobban azonosulunk egy adott szerepkörrel, annál valószínűbb, hogy felvesszük azt a szokást, ami a szerepkörhöz társul. Ezt a következtetést az után vonták le a szakemberek, miután 124 nő étkezési szokásait próbálták befolyásolni.

Az egyik csoportnak azt mondták, hogy a lehető legegészségesebben étkezzenek, míg a másikat kifejezetten biztatták a szakemberek, hogy azonosuljanak egy-egy céljukkal, tehát tekintsenek magukra gyümölcsfogyasztóként, ha gyümölcsöt esznek.

A kutatás végén az első csoport kevésbé táplálkozott egészségesen, mint a másik csapat, tehát a siker érdekében egyszerűen be kell programoznunk az agyunkat a pozitív célképzetre.

(Forrás: life.hu)