A fogyókúrát is megkönnyíti a könnyű saláta, amit egyszerű elkészíteni.
Új év, új fogadalmak, amelyek között gyakran szerepel, hogy idén megváltoztatjuk az életmódunkat. Elkezdünk egészségesen élni, étkezni, rendszeresen mozgunk, vagy végre ledobjuk azt a néhány felesleges kilót, amit korábban felszedtünk.

Annak érdekében, hogy betartsuk ezeket a fogadalmakat, az első lépés legyen az, hogy rászokunk a salátákra, amik támogatják a diétánkat. Az egyik legkönnyebb és legjobb saláta a tofu, úgyhogy próbáljuk ki, akár már ma!

Hozzávalók:

25 dkg natúr tofu

A páchoz:

2 evőkanál ételízesítő
2 evőkanál ecet
3 evőkanál olívaolaj
1 darab vöröshagyma (aprítva)
1 gerezd fokhagyma (aprítva)
1 teáskanál oregánó
szerecsendió

bors

A salátához:

1/3 kígyóuborka
3 darab paradicsom
1 darab paprika
1 gerezd fokhagyma
1 darab kisméretű vöröshagyma
ecet
olívaolaj

bors

Elkészítés:

Vegyünk elő egy edényt és a pác hozzávalóit keverjük össze, majd fogjuk a kezünkbe a botmixert és azzal pürésítsük a keveréket. Ezután vágjuk ketté a tofut, aprítsuk fel kockákra és pácoljuk be éjszakára.

Másnap keverjük össze ecettel és olajjal, majd készítsük el a salátát. Aprítsuk fel a hagymát, pirítsuk meg. Ezután kockázzuk fel az uborkát, a paradicsomot és a paprikát. Végezetül keverjük össze az egészet.

Jó étvágyat!

(Forrás: bien.hu)