Valójában mit érzel a „semmivel” kapcsoltban?Kos (március 21. – április 21.): Mivel céltudatos teremtés vagy, ezért nem jössz ki azokkal, akiknek sokban különböznek a céljai a tieidtől. Jól tudod, hogy az élet rövid, éppen ezért semmi szükséged arra, hogy azokra pazarold az idődet, akik nem segítenek, hanem csak visszahúznak a siker felé vezető úton.

Bika (április 21. – március 20.): Esetedben a semmi az anyagi javakat jelenti. Ha nem kapsz semmit az elvégzett munkádért, akkor az számodra annyit ér, tehát egy „nagy nullát”. Érdemes lenne tudatosítanod magadban, hogy az erkölcsi elismerés is számít, nem csak az anyagi javakban mérhető megbecsülés.

Ikrek (május 21. – június 20.): Te a saját fizikai és szellemi határaidat is az alapján feszegeted, hogy valami „megmaradjon benned”, tehát számodra fontos az élmény. Ha ezt nem kapod meg, akkor úgy gondolod, hogy az egész nem ért semmit. Esetedben tehát a „semmi” azt jelenti, hogy valami vagy valaki nem váltotta be a reményeidet.

Rák (június 21. – július 22.): Rák jegyűként a gondoskodó természeteddel áll kapcsolatban az, hogy hogyan használod a „semmi” kifejezést. Ha valakivel kölcsönösen fontosak vagytok egymásnak, akkor az elégedettséggel tölt el, de amikor egy kapcsolat egyoldalú, mert a másik fél nem viszonozza az érzéseidet, akkor az számodra semmi, tehát egyenlő a nullával. Ha tehát egy kapcsolatban kimondod, hogy „nincs semmi”, akkor azt tényleg úgy gondolod.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.): A csillagjegyed alapján folyton szem előtt tartod a célodat és azon jár az eszed, hogy hogyan érheted el minél előbb. Esetedben a semmi azt jelenti, hogy saját magadat tartod egy „nagy nullának”, ha nem élsz az utadba kerülő lehetőségekkel és kihívásokkal.

Oroszlán jegyűként tehát saját magaddal nem vagy kibékülve, amikor semmi válaszokat adsz a legegyszerűbb kérdésekre is. Ugyanakkor céltudatos és szívós személyiség vagy, aki gyorsan feláll, ha padlóra került, és folytatja a célja felé vezető utat.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.): Szűz jegyűként arra törekszel, hogy mindenkinek a tudomására hozd, hogy értelmes személyiség vagy. Bár többféleképpen használod a „semmi” kifejezést, mégis általában az önbecsülésedre használod, és arra, hogy hova helyezed magad a környezetében lévőkhöz képest.

A csillagjegyed alapján szívesen hasonlítod magad másokhoz és szereted összemérni a teljesítményeteket. Ha ezt nem tudod megtenni, esetleg befejezetlenül marad egy feladat, akkor az számodra nem ér „semmit”, úgyhogy továbbállsz.

Mérleg (szeptember 23. – október 22.): Mérleg jegyed alapján híres vagy a harmóniára való törekvésedről, ezért esetedben a „semmi” egy nem létező szó. Rád az is jellemző, hogy folyton az igazságot keresed, igyekszel egyensúlyt teremteni és tele van lehetőséggel az életed. Ebből következik, hogy a „semmi”, azaz a „nulla” értelmetlen kifejezés a számodra, hiszen meggyőződésed, hogy mindig van mit csinálni. Szereted magasra tenni a mércét, ami már eleve nem semmi!

Skorpió (október 23. – november 21.): Ha te azt mondod, hogy „semmi különös”, akkor a kommunikációra gondolsz. Ha esetleg ennek nem volt értelme, akkor azt hajlamos vagy nagyon magadra venni, és ettől „senkinek” érzed magad. Ha viszont úgy érzed, hogy a másik nem értett meg téged, akkor az a személy számodra egy „nagy nulla”.

Nyilas (november 22. – december 21.): Szereted a pezsgő társasági életet és az önfeledt szórakozást, ezért igazán izgalmas veled tölteni az időt. Ha te azt mondod, hogy „semmi”, akkor az életnek arra az elviselhetetlen voltára gondolsz, mint a rugalmatlanság, az önzőség, a korlátok és az erkölcs normák felrúgása.

Bak (december 22. – január 19.): Ha „senkinek” éreznéd magad, ami csak rendkívül ritkán történik meg veled, akkor annak oka az lehet, hogy nem tudsz megfelelni a várakozásaidnak, vagy mások nem ismerik el az erőfeszítéseidet. Ugyanakkor ez esetedben mindig csak rövid távú, mert mindig próbálsz tenni azért, hogy minél gyorsabban megváltozzon ez a nézeted.

Vízöntő (január 20. – február 18.): Bár az asztrológia szerint a te csillagjegyed a legintelligensebb, mégis sokszor a legbutábbnak érzed magad. Általában azért gondolod magad „semminek”, mert megítélésed szerint nem tanulsz eleget a környezetedtől.

Halak (február 19. – március 20.): Téged tulajdonképpen a semmi inspirál, az indítja be a legjobban a fantáziádat. Halak jegyűként a semmiből alkotsz és teremtesz valami egyedit, ez pedig már valami!

(Forrás: nlc.hu)