Az anyagi jólétben segíthetnek ezek a könnyű és gyors varázslatok.A gazdagok esszenciája: Ehhez a rúnamágiához, amit teliholdkor, vagy csütörtökön, növekvő hold idején végezz el, a bőség és az új kezdet rúnáját, a Berkanót kell használnod. A varázslathoz szükséged lesz 2 zöld gyertyára és 2 babérlevélre.

Ha megvannak a kellékek, akkor gyújtsd meg a gyertyákat, majd rajzold a Berkano rúnát két babérlevélre. Ezután gyújtsd meg az egyik babérlevelet, amivel füstölj a tested körül úgy, hogy közben mondd el az alábbi varázsigét:

„Kívül s belül egyaránt, átjár a gazdagság. Nem szenvedek hiányt semmiből, mert a Berkano minden jóval felruház.”

Most gyújtsd meg a másik babérlevelet is, majd mélyen lélegezd be az illatát miközben így szólj:

„Bőröm alatt, véremben és ereimben ott dobod a jólét esszenciája, mert ez a rúna minden jóval megáld.”

A dolgod most már csak annyi, hogy amíg jólesik, relaxálsz és elképzeled, hogy jólétben élsz.

Bőségfakasztó rúnavarázs: Ha ezzel a varázslattal szeretnél bőséget teremteni magadnak, akkor teliholdkor karcold a Fehu rúnát egy aranyszínű gyertyába, majd gyújtsd meg és füstölj fahéjjal. A gyertya köré tégy papírpénzeket. Ezután helyezz egy tál vizet a telihold fényére, vagy ha azt nem lehet, akkor az ablak közelébe.

Rajzold a Fehu jelet a tested egy olyan pontjára, ahol másnap is rajta maradhat. Ezt követően képzeld el a kívánságodat, hogy milyen formában szeretnéd, hogy a bőség megjelenjen az életedben!

Amikor felkészültél, akkor mondd el az alábbi varázsigét:

„Csordultig vagy már Hold Anya, csak úgy bővelkedsz minden jóban. Fakaszd rám áldásodat, árassz el bőséggel, hogy én is úszhassak a jólétben. Jelölj meg engem az éjjel, hogy a pénz is mellém kívánjon szegődni.”

Feküdj le aludni, majd hajnalban, még a napfelkelte előtt, mosd meg az arcodat és a kezedet a holdfénnyel feltöltődött vízzel. Ha ez is kész, akkor végeztél.

Varázsbab mágia: Ehhez az éjfélkor, telihold idején elvégezhető rúnamágiához szükséged lesz 1 fehér gyertyára, babokra és kellékekre az ültetéshez. Ha előkészítettél mindent, akkor gyújtsd meg a gyertyát, majd a babra, vagy babokra, rajzold rá a Fehu rúnát. Ha kert helyett az otthonodban végzed el a mágiát, akkor a cserépre is rárajzolhatod a rúnát.

A babok elültetése előtt, fogd a kezeid közé azokat és mondd el az alábbi varázsigét:

„A Fehu áldása legyen ezeken a babokon. Teremjen nekem bőség és jólét, hogy meglegyen mindenem, amire csak vágyok!”

A varázsszavak után ültesd el a babokat méghozzá úgy, hogy közben végig gondolj arra, hogy miként fogsz jólétben élni!

Kérj és adj varázs: Ha szeretnél bőséget teremteni magadnak, akkor teliholdkor, vagy csütörtökön, növekvő hold idején végezd el ezt a rúnavarázslatot, amivel egyszerre adsz és kérsz az égiektől, a jó szerencse és az ajándék jele, a Gebo rúna a segítségével.

A varázslathoz szükséged lesz 12 fehér gyertyára, egy téged ábrázoló fotóra és felajánlásra az isteneknek, ami lehet sütemény, étel vagy ital. Ha előkészítetted a kellékeket, akkor gyújtsd meg a gyertyákat, majd a fényképre rajzold rá a Gebo rúnát.

Ha ezzel kész vagy, akkor tégy mindent az oltárodra, majd mondd el az alábbi varázsigét:

„Ősi istenek, Ódin a Rúnák Atyja, Freyja, a Mágia Anyja, hallgassátok meg fohászomat! Fogadjátok szeretettel ajándékomat és ha kedvetekre van, úgy szívesen fogadnék magam is ajándékot tőletek! Áldjatok meg bőséggel és jóléttel, hogy többé ne kelljen hiányt szenvednem és gondtalanul élhessek! Nevetek legyen áldott és szent, hálás köszönet.”

A varázsszavak után hagyd a kellékeket éjszakára úgy, ahogy vannak. Másnap az isteneknek szánt felajánlást vidd ki a kertbe vagy a szabadba, ahol el is temetheted. A fotót tedd el egy biztos helyre, ahol legalább egy hónapig őrizd meg.

A bőség almája: Ehhez a rúnamágiához, amit teliholdkor, vagy csütörtökön, növekvő hold idején végezz el, a jólét a bőség és az anyagi gazdagságot hozó Fehu rúnát kell használnod. Emellett szükséged lesz 1 zöld gyertyára, 1 piros almára és egy késre. A kellékek előkészítése után gyújtsd meg a gyertyát, majd óvatosan karcold a Fehu rúnát az almába, méghozzá úgy, hogy közben végig gondolj arra, hogy az alma által teremtesz jólétet.

Amikor ész vagy, akkor a kezed között fogva az almát, mondd el az alábbi varázsigét:

„Áldott ez az alma, mert a Fehu van rajta. Bőség és jólét a jutalma annak, aki belé harap.”

Edd meg az almát, miközben végig gondolj arra, hogy jólétben és bőségben élsz.

(Forrás: noiportal.hu)