A horoszkópból kiderül, hogy kit mi riaszt el.Kos: Számára nagyon fontos a szabadság, ezért esetében az is meglepő, ha egyáltalán hajlandó elkötelezni magát valaki mellett. Ha viszont rögtön az első randevún úgy érzi, hogy a partnere már akkor sem tartja tiszteletben a függetlenségét, és próbálja irányítani, akkor azonnal távozik.

Bika: A türelmetlenség és a megbízhatatlanság az, ami miatt biztos, hogy nem ad második esélyt a randipartnerének. Ő utálja, ha sürgetik, ugyanis szeret a saját tempójában haladni, és nem ritkán előfordul, hogy elkésik valahonnan, ezért nem viseli el, ha a párja türelmetlenkedik mellette.

Ikrek: Biztos, hogy nem folytatja az ismerkedést, ha túl sokat unatkozik az első randevún, ugyanis neki szüksége van a pezsgésre és a jövés-menésre. Ha a randipartnere inkább otthon szeret ülni a kimozdulás helyett, és tévénézéssel tölti a hétvégéit, akkor az Ikrek gyorsan el fogja hagyni.

Rák: Ő egy igazán szerény jegy, aki csak ritkán beszél a saját eredményeiről, és inkább másokat dicsér. Ebből következik, hogy rosszul viseli, ha valaki annyira el van telve magával, hogy folyton dicsekszik, főleg randin.

Oroszlán: Ha ismerkedni kezd, akkor szeretne mindent megtudni a partneréről, és nagyon rossz néven veszi, ha valamiből kihagyják. Az Oroszlán részt akar venni a hétvégi kiránduláson, a partnere barátjának szülinapi buliján, ahova ha nem kap meghívást, akkor azt úgy veszi, hogy nem is érdekli a párját.

Szűz: A lustaság az, ami miatt a Szűz nem folytatja az ismerkedést, hiszen nagyon szeret pörögni, jönni-menni, és nehezére esik egy helyben ülni. Ebből következik, hogy arra vágyik, hogy a partnere is legyen aktív személyiség, akivel elmehet futni, túrázni, kirándulni, vagy egész este sétálni.

Mérleg: A viták és az ellenséges viselkedés az, ami miatt a Mérleg nem hajlandó folytatni az ismerkedést. Mivel ez a jegy híres arról, hogy kerüli a konfliktusokat, ezért a drámai helyzetek, a legkisebb veszekedések is elveszik a kedvét a további randiktól.

Skorpió: A Skorpió akkor nem folytatja az ismerkedést, ha eljátsszák a bizalmát, hiszen számára a bizalom a legfontosabb dolog az életben. Ő megköveteli a párjától, hogy hűséges legyen hozzá és ne játszadozzon, mivel a Skorpió mindig őszintén kimondja, ami a szívét nyomja.

Amikor valakivel egy párt alkot, akkor ő a mindene, ezért ha azt veszi észre, hogy a másik fél nem tiszteli, visszaél a bizalmával, akkor befejezettnek tekinti az ismerkedést és továbbáll. Elég egy kis füllentés ahhoz, hogy a Skorpió számára meginogjon az alap, amire fel lehetett volna építeni a kapcsolatot.

Nyilas: Ha nemet mondanak neki, akkor a Nyilas nem folytatja az ismerkedést. Ez a jegy kimondottan nyitott személyiség, igazán szabad lélek, ezért rosszul viseli, ha a partnere nem tudja tartani vele a tempót.

A Nyilas nagyon szeret programokat szervezni, mindenre kapható, ezért ha a randipartnere nem ilyen, és nem tudnak kompromisszumot kötni, akkor annak a viszonynak gyorsan vége lesz.

Bak: A nyilvános csókok és ölelések miatt fejezi be az ismerkedést a szorgalmas Bak, ugyanis nem szokása közszemlére tenni az érzéseit. Ha valaki felkelti az érdeklődését, akkor annak tudtára adja, de kizárólag neki.

Ugyanez az oka annak is, hogy tőle nem látni romantikus posztokat a közösségi médiában, hiszen azt vallja, hogy a magánélete csak az övé. Ő nem viseli el a nyilvános csókolózást, mert szerinte az ilyesmi a négy fal közé való. A Bakot az is elijeszti, ha a randipartnere rögtön a lényegre akar térni.

Vízöntő: Az állandó nyaggatás miatt nem fogja folytatni az ismerkedést a Vízöntő, ugyanis utálja, ha meg akarják mondani neki, hogy mit csináljon. Azt is gyűlöli, ha azzal nyüstölik, hogy mit hogyan kellene csinálnia, mert ő nagyon jól tudja, és csak akkor kíváncsi mások véleményére, ha tanácsot kér, egyébként nem érdekli, hogy ki mit gondol.

A Vízöntő elég független, ezért olyan párra van szüksége, aki mellett megőrizheti a szabadságát. Ha ezt nem kapja meg, akkor annak a kapcsolatnak nincs jövője.

Halak: Ha nincs romantika, akkor a Halak nem fogja folytatni az ismerkedést a partnerével, hiszen ő rajong a romantikus gesztusokért és a szerelmes megnyilvánulásokért. Neki olyan pár kell, akitől ezeket megkapja, és képes naponta meglepni őt minimum egy kedves üzenettel.

Amennyiben erre hiába vár a harmadik randiig, és rájön, hogy a partnerében nincs egy csepp romantika sem, akkor távozik, hiszen élete szerelmét keresi.

(Forrás: joy.hu)