Hírességek, akik állítólag visszajárnak a túlvilágról.Grace Kelly: Stephanie, Monaco hercegnője nagyon szerettet zenélni. Egyszer arról beszélt, hogy a tervezett lemezéhez már csak egy dalra volt szüksége, de az ihlet elhagyta. A Monacóban található otthonában várta, hogy végre megtörténjen a csoda, ami végül az autóbalesetben elhunyt édesanyja, Grace Kelly képében érkezett meg.

Állítólag a híresség mosolyogva közölte a lányával, hogy azért érkezett, hogy segítsen, majd lediktálta a dalszöveget a lányának. Stephanie állította, hogy nem hallucinált, az édesanyja tényleg ott volt vele két órán át és csak akkor ment el, amikor elkészült a dal.

Elvis Presley: A beszámolók szerint Elvis Presley is visszajár kísérteni, méghozzá a Nashville-ben található stúdióba, ahol anno felvették Elvis híres Heartbrake Hotel című számát. A manapság is még létező RCA kiadó hangstúdiójában csak óvatosan merik kimondani a híresség nevét, mert amikor megteszik, akkor rendszeresen történik valami, ami paranormális jelenségnek tűnik.

Ilyesmi például a szétdurranó villanykörte, a falnak támasztott létra eldőlése, vagy az, hogy halk, mélyről jövő suttogást hallani a kikapcsolt hangrendszeren keresztül. A stúdióban dolgozók teljesen biztosak abban, hogy ezekben az esetekben Elvis jelzi a jelenlétét.

Az egyik hangmérnök egyszer azt állította, hogy a saját két szemével látta a király szellemét az egyik raktárban. Az ő elbeszélése szerint a sztár teljesen hétköznapi holmit viselt, s amikor észrevette, akkor mosolyogva eltűnt.

John Lennon: A New York-i Dakota ház előtt lőtték le John Lennont, akinek halála csak ráerősített az épület paranormális hírére, ugyanis a híresség felesége, Yoko Ono elárulta, hogy a házban mindig is tapasztaltak különös jelenségeket, és úgy tűnik, hogy Lennon csatlakozott az épületben tanyázó szellemekhez.

Erre utal az is, hogy a gyilkosság után néhány héttel a ház lakói panaszt tettek a gondnokságnál arról, hogy valaki van Lennon korábbi lakásában, ami akkor üresen állt, mivel Yoko Ono akkor már elköltözött. A panasszal élő lakók arról beszéltek, hogy úgy hallják, mintha valaki bútorokat tologatna a sztár régi otthonában. Amikor azonban átnézték a lakást, akkor senkit sem találtak benne.

Egy másik esetben az egyik portás mondott fel, majd csak hosszas unszolás után árulta el, hogy az ijesztette meg, hogy egy árny magasodott fölé, amikor az ágyában feküdt, és rákiáltott, hogy ne aludjon. Amikor felébredt, akkor éppen egy eltűnő Lennon arcot pillantott meg.

Egy másik alkalommal Paul McCartney beszélt arról, hogy különös dolog történt, amikor 1995-ben a John Lennon Free as a bird (Lennon szabad, mint a madár) című számot vették fel Ringo Starral, és George Harrisonnal.

Akkor váratlanul lehűlt a levegő, az egyik gitáron teljesen magától pendültek meg a húrok, majd a Ringo Star melletti hangszóróból egy halk „hello” hallatszott. A próbát felfüggesztették, mert mind úgy érezték, hogy „Lennon nincs jó hangulatban”.

Ezt később McCartney azzal magyarázta, hogy szerinte Lennon nem akarta, hogy felvegyék a számot, ezért inkább kerestek egy másik stúdiót, ahol nem zavarta meg őket senki és semmi.

Lady Diana: Állítólag már többször megjelent Windsorban a szörnyű autóbalesetben elhunyt Diana hercegnő. A beszámolók szerint az egyik esetben egy ebéd közben rémisztette meg a királyi családot a felbukkanásával.

Egy másik esetben Károly herceg esküvői próbáját zavarta meg, aminek következtében a menyasszony elájult. A londoni lapok nem nevezték meg, hogy kitől származik az információ, amit a The Sun is megírt, tehát valószínű, hogy megbízható forrás számolt be a történtekről.

Anna Nicole Smith: A seminole-i Hard Rock Hotel egyik szobájának fürdőszobájában fedezték fel Anna Nicole Smith holttestét. A playmate még életében beszélt arról, hogy egy szellemmel létesített intim kapcsolatot, most pedig úgy tűnik, hogy ő maga vált szellemé, legalábbis erről szólnak azok a beszámolók, amelyek szerint Smith a hotelban bolyongva keresi a halála helyszínét, amit azért nem talál, mert miután elhunyt, átszámozták a szobákat.

Amy Winehouse: 27 éves korában, alkoholmérgezésben halt meg az otthonában Amy Winehouse, akinek volt párja, Pete Doherty Párizsba menekült, miután az énekesnő néhányszor megjelent a lakásában árnyékként és a tükörben.

Bár Doherty híressé vált arról, hogy drogozik, mégis állítólag már tiszta volt, amikor a szellemet látta, tehát nem hallucinálhatott.

(Forrás: noiportal.hu)