Ijesztő élményekről meséltek a túravezetők az interneten.A vendégek valamivel többet kaptak, mint amennyire számítottak: „Edinburghban vezettem be a csoportomat egy szobába, ahol egy kis kövek által alkotott kör található. A legenda szerint ez a hely korábban pogány templom volt, amit azért kellett elhagyniuk az embereknek, mert egy szertartás során gonosz szellemet szabadítottak el ott.

Pár évvel korábban egy médium meglátogatott, és azt mondta, hogy szerinte a szellem egy spanyol tengerész, aki a helyiségben megölt két prostituáltat, majd öngyilkosságot követett el. Nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy elhiszem a dolgot, elvégre ez nem olyasmi, amit sziklaszilárdan be lehet bizonyítani.

Az viszont biztos, hogy amikor a szellemtörténet felénél jártam, akkor valaki kiabálni és dörömbölni kezdett a szomszéd boltozat falán. Először arra gondoltam, hogy biztos valaki bejutott oda, elvégre előfordul, hogy tizenévesek vagy részegek, esetleg részeg tinédzserek beszöknek, és bajt okoznak.

Megkértem a csoportomat, hogy várjanak meg a kőkörös szobában, amíg utánajárok a dolognak, de azért magammal hívtam néhány magas, jó kiállású férfit is, hátha ki kell dobni valakit. A szobában azonban nem találtunk senkit.

A szoba, ahonnan a hang jött, üres volt. Mivel a bejáraton kívül nem volt más kiút, így egy percig csak álltam ott azon gondolkodva, hogy mi történhetett. Ekkor újra hallottam a dörömbölést és a kiabálást, de most úgy hangzott, mintha a kőkörös szoba belsejéből szűrődne át.

Visszarohantam a kőkörös szobában hagyott csoportomhoz, akik közül páran zavartan, mások döbbentek néztek, míg megint mások zokogva mutattak arra a sarokra, ahonnan a hangokat hallották.

Nem pazaroltam több időt arra, hogy megpróbáljak rájönni, hogy mi történt, hanem azt kiáltottam, hogy hagyjuk el a szobát, és a vészkijárat felé tereltem a csoportot.” – A Redditor / u / ThrowTheGhostsAway oldaláról

Lelke a lépcsők tetején vár: „A Tennessee állambeli Nashville-ben dolgoztam szellemtúra-vezetőként egy kísértetjárta tavernánál. Az egyik alkalommal, egy megállónál félrehúzott a csoportom egyik női tagja, hogy elmondja, hogy ő médium, és szeretné megosztani velem, azt, amit eddig látott.

Éppen egy folyóparti bár alagsorában jártunk, aminek falaihoz régen rabszolgákat láncoltak. A nő azt állította, hogy látott egy falhoz láncolt férfit, aki sírt, valamint egy láthatatlan ember a kisfia életének megkíméléséért könyörgött. A nő libabőrös lett, de nem tudtam megállapítani, hogy csak szórakozik-e velem.

Ezután következett a végső bár-megálló, ami esetében felvittem a csoportomat az emeletre egy régi szobába. Ott elmeséltem a történetet, amely szerint egy nő meghalt, miután leesett a lépcsőn, és a feltételezések szerint nem baleset történt, hanem a férje lökte le, A nő szellemét gyakran látja a személyzet, ahogy a lépcső tetején áll.

A túra végén a médium ismét oda jött hozzám, hogy elmondja, a nő szelleme még mindig a lépcsőn áll, viszont az eredeti lépcsőt áthelyezték egy felújítás során. Később mindent elmeséltem a főnökömnek, akitől megtudtam, hogy tényleg elköltöztették a lépcsőt, méghozzá jó pár évvel ezelőtt, de erről senki sem tudhatott. Ezután mindent elhittem, amit a médium mondott.” – Rachel Souerbry

Kopp-kopp: „A helyszín a virginiai Williamsburgban található George Wythe House, s bár én sem hiszek a történetben, mégis a túra egy bizonyos pontján ideges leszek. Soha korábban nem láttam szellemre utaló dolgokat, de egy alkalommal valami különös történt.

A túrához hozzátartozik egy rész, amely során „megidézzünk” egy Lady Skip-Wythe nevű szellemet, méghozzá úgy, hogy bekopogtatunk az ajtaján, miközben elmondunk egy meghatározott mondatot.

Természetesen nem hiszem, hogy bármi is történni fog. Ebben az esetben is megvontam a vállam a rituálé végén, és azt mondtam, hogy általában nem jelenik meg a szellem, ám akkor hirtelen félbeszakított három hangos koppanás az ajtón.

Sikoltva menekültünk el a csoporttal. A mai napig nem tudom, hogy hogyan történhetett a jelenség.” – A Redditor / u / Fakingfashion oldaláról

(Forrás: noiportal.hu)