Vajon mennyi idő múlva teljesülnek a kívánságaid?

Március első napjával megérkezett a tavasz, aminek hónapjai, reményeink szerint, sokkal jobban fognak alakulni, mint az egy évvel ezelőtti évszak, így valószínűleg már te is nagy tervekkel, célokkal, álmokkal és reményekkel vágsz neki a következő három hónapnak.

De vajon sikerül megvalósítanod a legnagyobb álmodat? Ha igen, akkor mire lesz szükséged ehhez, és mennyi időbe fog telni a célod elérése? Mindezt most megtudhatod, ha választasz egyet az alábbi ablakok közül, majd elolvasod, hogy a neked szóló tavaszi jóslat szerint, megvalósulnak-e az álmaid az évszakban!1. Itt az ideje, hogy ne add fel többé: Az első ablakon keresztül azt a jóslatot kaptad, hogy tavasszal végképp eleged lesz a kudarcokból, a bukásokból és a problémákból, ezért most már magad mögött akarsz hagyni mindent, hogy többé foglalkoznod se kelljen azokkal.

Esetedben nem arról van szó, hogy milyen messze vannak még az álmaid, ugyanis már rég közel állsz a megvalósításhoz, csak eddig folyton rossz utat választottál hozzá. Annyira iparkodtál, hogy közben nem láttad meg a fától az erdőt.

Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttél az eddig megtett utadon, mindezért pedig a sors megjutalmaz, úgyhogy tavasszal ne adj fel semmit csak azért, mert korábban rossz irányba indultál! Csupán állj meg egy kicsit, analizáld az eddig történteket, aztán válassz egy másik utat! Amennyiben így cselekszel, akkor 2-4 hónap alatt megvalósulhat a legnagyobb álmod, mert erre minden esélyed megvan, csupán gondolkodnod kell!

2. Nincs szükséged segítségre: Amennyiben a második ablak tavaszi jóslatára vagy kíváncsi, akkor nemrég már közel jártál az álmaid megvalósításához, de történt valami, ami miatt végül kudarcot vallottál, ezért ekkor úgy határoztál, hogy mások támaszára és segítségére van szükséged.

Valójában azonban semmi szükséged mások támogatására, mert egyedül is képes vagy elérni a célodat! A tavaszi hónapokban végre tanulj meg hinni önmagadban, és abban, hogy erős, határozott ember vagy!

Az is fontos, hogy ne válaszd a rövidebb utat, és ne képzeld azt, hogy bátortalan vagy! Ideje, hogy az egyenes úton haladj az álmaid felé, mert akkor 6 hónapon belül meg fognak valósulni!

3. Az út majdnem teljes: Ha a harmadik ablakon keresztül pillantanál a jövőbe, akkor a sors már valóra váltotta az álmaidat, úgyhogy csak ki kell nyújtanod a kezedet értük. Ez azt jelenti, hogy amennyiben szeretnél közelebb kerülni a vágyaidhoz, akkor tavasszal muszáj elindulnod és tenned ezért, mert az élettől csak a lehetőséget kapod meg, helyetted semmit sem tehet.

Ha élsz a tavasszal érkező lehetőségekkel, akkor 3-4 hónapon belül valóra fog válni a legnagyobb álmod! Ne feledd, hogy a hezitálással azt kockáztatnád, hogy lemaradsz az esélyről, amiről nem tudhatod, hogy mikor kínálja majd fel neked újra az élet!

Légy tudatában annak, hogy jó úton haladsz, hogy mindent helyesen teszel, maradj kitartó és eszedbe se jusson feladni! Tavasszal ne csak ücsörögj, ne várd másoktól a megoldásokat, hanem cselekedj értük!

Az álmod már a küszöbödön toporog, úgyhogy ne felejtsd el, hogy mindig az első lépés megtétele a legnehezebb, viszont egyben ez a legfontosabb is! Bátran indulj el azért, amiről már sok ideje álmodozol!

4. Érzelmi kiégés: Ha úgy döntöttél, hogy a negyedik, egyben utolsó ablak a legszimpatikusabb, akkor a választásod oka az lehet, hogy sok ideig levernek, depressziósnak érezted magad, és semmit sem akartál csinálni.

Mostanában úgy érezhetted, hogy felesleges bármire is törekedni, vagy bármit is elérni. Ez a hozzáállás vezethetett ahhoz, hogy mostanában teljesen más irányba mentél, mint amerre az álmaid várnak, ezért tavasszal erőre és energiára lesz a legnagyobb szükséged.

Ennek érdekében pihenj, lazíts, és bátran élvezd, hogy bűntudat nélkül teheted mindezt! Ha erre hajlandó leszel, akkor az álmaid fogják megmutatni neked azt, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy a legrövidebb úton valósítsd meg őket.

Amennyiben tavasszal erőt gyűjtesz, felfedezed az álmaidhoz vezető utat, megbízol és hiszel magadban, akkor 9-10 héten belül valóra válthatod a legnagyobb álmodat!

(Forrás: noiportal.hu)