Ezt a leckét kellett volna megtanulnod a csillagjegyed alapján.Kos: Döntened kellett arról, hogy mit szeretnél a jövődben. Rendezned kellett a fejedben keringő kérdéseket, ami után ismét tisztán láttál, képes voltál a munkádra, a szerelmi életedre koncentrálni, így pedig készen állsz arra, hogy 2020-ban mindent elmélyíts.

Bika: Kezdenek jóra fordulni a dolgaid. Az elmúlt hónapok bizonytalanságai, újdonságai és önfelfedezései után végre tudsz nyugodtan pihenni. Ebben az évben végig a Vénusz uralkodott, ami nemcsak a párkapcsolatodban, hanem a munkahelyeden is csodás szerencsét hozott neked. Jó érzésekkel indulhatsz neki a 2020-as évnek.

Ikrek: Egy olyan tervedet kellett megvalósítanod 2019-ben, amiről már régóta álmodoztál. 2019-ben készen álltál a változásra és arra, hogy elhagyd a komfortzónádat, valami új építésébe kezdj. Ha mostanában stagnálást tapasztaltál, akkor annak oka az, hogy valami nemesebb dologra vagy hivatott. 2020-ban ezzel kapcsolatban kell megtenned az első lépéseket.

Rák: Meg kellett tanulnod beengedni az életedbe a szeretetet. Mindegy, hogy van-e párod, vagy nincs, mert most mindenképpen a szeretet kapott főszerepet. Lehet ez barátság, szerelmi kapcsolat, vagy önszeretet, a lényeg az, hogy told előtérbe az olyan fontos dolgokat, mint a szeretteid, a hobbid, vagy akár a munkád, amennyire képes vagy azt szeretni.

Oroszlán: Egy olyan helyre kellett menned, ahol még soha nem jártál. A bölcsek úgy tartják, hogy a butaság valójában azt jelenti, hogy az ember újra és újra elköveti ugyanazt, miközben más-más végeredményt vár. Neked 2019-ben ezzel kellett megküzdened.

Ebben a tizenkét hónapban le kellett győznöd a korlátaidat, új emberekkel kellett megismerkedned, új dolgokat kellett kipróbálnod azért, hogy ráébredj, milyen sok élményben lehet még részed az életben, ha nyitott leszel és esélyt adsz neki.

Szűz: Míg az elmúlt két év a kemény harcok időszaka volt, addig ez az év a szilárd döntésekről, elhatározásokról szól. 2019-ben szárnyalni, gazdagodni kezdtél, ahogy eddig még soha, de az is lehet, hogy megtanultad jól kezelni azt, ha belevágtál valami újba, de az nem alakult a reményeid szerint.

Mérleg: Meg kellett tanulnod, hogy hogyan táplálkozhatsz a kertedből, ugyanis végre learathattad a 2017-ben elültetett magok termését. Ez jelenthette azt, hogy komolyan elköteleződtél, anyagi téren stabillá vált a helyzeted, vagy sokkal jobban megismerted önmagad, és már tudod, hogy legbelül ez az, aki valójában mindig is voltál.

Skorpió: Ez volt számodra az újrakezdés éve. A Jupiter támogatásával nekiláttál építeni azt az életet, amiről álmodtál. A kapcsolataid, a munkahelyed, a kihívások és a döntéseid pozitív eredményt fognak hozni neked a következő esztendőkben.

Nyilas: Rendkívül fontos változás történt az életedben. Ez jelentheti azt, hogy végre elköltöztél, munkahelyet váltottál, vagy csupán élhetőbb napirendet alakítottál ki. 2019-ben minden instabil hidat lebontottál. Túl sok időt vesztegettél bizonytalansággal. A következő időszak ennél valami sokkal jobbat hoz az életedbe.

Bak: Neki kellett vágnod az ismeretlennek, ki kellett próbálnod azokat a dolgokat, amelyeket eddig még soha, így például új helyekre utaztál, új munkát szereztél. Lehet, hogy még önmagadat is meglepted azzal, hogy milyen képességeid vannak. 2019-ben leszámoltál a múltbéli sebeid nyalogatásával, és végre az igazi érdeklődési körödnek megfelelő életbe kezdesz.

Vízöntő: Meg kellett tanulnod együtt élni és dolgozni más emberekkel. A korábbi esztendőkben rájöttél, hogy a csapatmunka valóban képes valóra váltani az álmokat. Ez kiváló esély arra, hogy te légy a tökéletes társ, vagy főnök, ha úgy hozza élet.

Rájöttél, hogy a nemesebb cél megköveteli az önzés félretolását, és együtt érzést kell gyakorolnod. Vízöntő jegyed alapján biztos, hogy ez igazi kihívás lesz a számodra, de a jutalom nem marad el, ha szembenéztél vele.

Halak: 2019 azt várta tőled, hogy jó irányba változtass az életeden. Végre tisztán látod, hogy hova akarsz eljutni. Van bátorságod elindulni?

(Forrás: noiportal.hu)