Mire számíthat a szülő a horoszkóp szerint?

Bika: A Bika kamaszra jellemző a makacsság és az önfejűség, de az is, hogy rendíthetetlenül dolgozik és folyton a maximumra törekszik. Hajlamos lehet a dühkitörésekre, indulatos reagálásra és könnyen megsértődik, de ez gyorsan véget ér esetében.

Ikrek: Az Ikrek kamasz az egyik percben próbál mindenkivel jóban lenni, de a következőben úgy érezheti, hogy nincs a világon semmi, ami érdekelné, és legszívesebben senkihez se szólna. Az is jellemző, hogy olykor szabályosan keresi az éles helyzeteket, már-már kiprovokálja a veszekedést. Ha sikerül levezetnie a feszültségét, akkor ismét barátságos és bájos teremtés lesz.

Rák: A segítőkész, érzékeny, némileg naiv Rák egész életében számíthat arra, hogy lesznek, akik megpróbálják kihasználni, ezért kamaszkorában rendkívül fontos, hogy ne keveredjen rossz társaságba. A Rák arra is hajlamos, hogy a valóságnál negatívabb képet fessen magáról.

Oroszlán: Kamaszként abban hisz, hogy képes megváltoztatni a világot, ezért egy kifejezetten őszinte, szerethető ember válhat belőle. Ugyanakkor könnyű befolyásolni, ezért nem árt odafigyelni, hogy kamaszkorában kivel barátkozik!

Szűz: A rendezett, összeszedett Szűz személyisége ebben a tekintetben kamaszkorban se változik, ám előfordulhat, hogy alacsony lesz az önbecsülése, emiatt igényli a folyamatos megerősítést abban, amit csinál.

Mérleg: A mindig bájos Mérleg a határai feszegetésébe kezd, ha kamaszkorba lépett. Ez alaposan meglepheti a szüleit, ám mégsem kell különösebben aggódniuk, hiszen a Mérleg tinédzserként se akarja elveszíteni az eleganciáját, ezért igyekszik nem átlépni a józan ész határait. A Mérleg általában nagyon szép, és az átlagnál sokkal több szexuális energiával rendelkezik, tehát ezen a területen érdemes jobban odafigyelni rá.

Skorpió: Kamaszkorában jellemzően valódi vezér válik belőle, akit a többiek tűzön-vízen át követnek. Ő szabályosan keresi a veszélyt, amivel sok fejfájást okozhat a szülőknek, akiknek kár tiltaniuk bármit is, mert az csak olaj a tűzre ennél a csillagjegynél.

A Skorpió kamasz esetében a legjobb megoldás az, ha a szülők éreztetik vele, hogy hozzájuk bármikor fordulhat, így abban az esetben, ha kicsúszik a kezéből az irányítás, akkor remélhetőleg a szüleitől kér segítséget.

Nyilas: A kamasz Nyilas álmodozó, lelkesedő teremtés, aki keresi a helyét a világban. A barátai igazán fontosak a számára, a vitákat viszont árulásnak tekinti, ezt pedig igazán rosszul viseli. A kamaszkorban elkerülhetetlen szerelmi csalódások is erősen szíven ütik.

Bak: Eltekintve a csendes duzzogásról, nincs különösebb probléma a Bak kamasszal, ugyanis általában a csendes, rendes személyisége ebben az életszakaszban se változik. Habár ő is kezdi keresni a helyét a világban, azt mégsem botrányos lázadással, ajtócsapkodással teszi.

Vízöntő: Mindenki imádja a kamasz Vízöntőt, hiszen ebben az életszakaszban tele van eredeti gondolatokkal, szeret barátkozni és általában tehetséges valamilyen művészeti ágban. A Vízöntő az a kamasz, akiről a felnőttek azt feltételezik, hogy ő biztos viszi még valamire az életben, ám a Vízöntő tinédzser felnőni, ha ez felelősségvállalással jár, nem igazán akar.

Halak: A Halak minden életkorban álmodozó típus, akinek a belső gondolatain nehéz kiigazodni. Kamaszkorban ez halmozottan igaz, de végül mindig megtalálja a helyes utat. Ha túlságosan megviseli a belső vívódás, akkor az alkotó tevékenységek, például az írás, festés, zenélés, segíthet a feszültség levezetésében.

(Forrás: egijoslat.hu)