Kik azok, akik nem sajnálják a pénz, időt és energiát a bolygó megmentésétől?Vízöntő (január 20. – február 18.): Rendkívül fontos küldetésnek érzik a Föld megmentését a Vízöntő jegy szülöttei, akik az elsősorban harcolnak a környezetszennyezés ellen. Szívesen vállalnak önkéntes munkát, jótékonysági eseményeket szerveznek, ahol nem restek felhívni az emberek figyelmét a környezettel kapcsolatos problémákra és a tennivalókra.

A Vízöntők próbálják úgy irányítani az életüket, hogy azzal ne károsítsák a bolygót, ne termeljenek szemetet. Amikor csak tudnak, kerékpárral közlekednek, hosszabb út esetében pedig tömegközlekedéssel utaznak. A jegy képviselői nagyon komolyan veszik a zöld életmódot, amivel próbálnak példát mutatni a többi embernek.

Skorpió (október 23. – november 21.): Ha valami egyszer felkelti a Skorpió jegy szülötteinek érdeklődését, akkor nincs semmi, ami megállíthatná őket abban a dologban, ezért remek szószólói lehetnek a környezetvédelemnek, ha belevetik magukat ebbe a témába.

A Skorpiók számára különösen fontos a vadvilág megóvása, emiatt szeretnek minden lehetséges fórumon felszólalni az állatok megsegítésére és az élőhelyeik védelméért. Ugyancsak az állatok érdekében jellemző, hogy a Skorpió jegy szülöttei nem fogyasztanak húst, vagy legalábbis próbálják csökkenteni az ilyen ételek bevitelét, valamint nem vásárolnak olyan holmit, ami bőrből, szőrméből vagy kígyóbőrből készült.

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.): A horoszkóp szerint a Szűz jegy szülöttei nagyon szívesen állítják a környezet szolgálatába a különleges képességeiket. Például szeretnek saját készítésű takarítószereket vagy állateledelt készíteni, de az újrafelhasználásának is nagymesterei.

A Szüzek odafigyelnek arra, hogy semmiképpen se szennyezzék a levegőt és a talajt. A túlfogyasztást azzal igyekeznek csökkenteni, hogy próbálnak mindent megjavítani, vagy továbbadni. A zuhanyzással is nagyon óvatosak, ugyanis iparkodnak takarékoskodni a vízzel.

Rák (június 21. – július 22.): A Rákokra jellemző, hogy szeretik és tisztelik a bolygót, amelyen élnek. Mivel az otthonuk nagyon fontos szerepet tölt be az életükbe, ezért annak takarításához igyekeznek nem kemikáliákat, hanem természetes megoldásokat, például ecetet használni, a hangyákat pedig borssal próbálják távol tartani.

A Rákok újratölthető palackból isznak, hagyományos helyett fém szívószálat használnak, a szendvicseket nem csomagolják alufóliába vagy műanyagba, a boltban pedig nem kérnek műanyag zacskót.

A horoszkóp szerint a Rákok próbálnak minél több időt a természetben tölteni, ahol odafigyelnek arra, hogy minél kevesebb kárt okozzanak a vadvilágnak.

Halak (február 19. – március 20.): A horoszkóp szerint a Halak szülöttei mindenhol ott vannak, ahol valaki segítségre szorul. Ha például kóbor állatot látnak az utcán, akkor megállnak, vagy odaadják az ebédjüket egy hajléktalannak.

A Halak kedvessége azonban nemcsak az állatokra és emberekre korlátozódik, ugyanis mindent megtesznek, amit tudnak a környezetért. Például figyelnek arra, hogy mit dobnak ki a kukába, amit pedig lehet újrahasznosítanak, komposztálnak vagy újrahasználnak. Számukra az óceánok, tavak és folyók tisztasága különösen fontos, hiszen imádnak a víz közelében tartózkodni.

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.): Az Oroszlán csillagjegy szülöttei szeretik a környezet védelmére fordítani a remek vezetői képességeiket, így például beszédet mondanak, adományokat gyűjtenek, amivel jó példát mutatnak azoknak, akik szeretnének zöldebb életmódra váltani.

Ha közlekednek, akkor az Oroszlánok próbálnak minél többet gyalogolni, kerékpározni és tömegközlekedéssel utazni. Amennyiben kénytelenek autóba ülni, akkor elektromos vagy hibrid járművet használnak.

A környezetvédelmi kérdéseket annyira komolyan veszik, hogy a tüntetéseken is lelkesen részt vesznek, és támogatják a zöld ügyet.

(Forrás: marieclaire.hu)