Mit árul el a személyiségünkről a képzeletbeli eszköz, amit az élettől kaptunk?weaponKos – Lőfegyver: A modernitás híveként mindenből a legjobbat, a legújabbat akarjuk, emiatt nem meglepő, hogy egy lőfegyver a lelki fegyverünk, amivel akárkit, akárhonnan szitává tudunk lőni, persze csak képzeletben.

Bika – Szeretet: Abban hiszünk, hogy a szeretet mindent megold. Nagyon utáljuk a veszekedést, a vitát, a harcokat. Próbáljuk kerülni a konfliktusokat, mert a békesség hívei vagyunk. A lelki fegyverünk képessé tesz arra, hogy szinte bármit képesek legyünk elsimítani, megoldani.

Ikrek – Tudás: Szellemi síkon kemény harcosok vagyunk, ám nem szívesen lépünk a tettek mezejére. A rendkívüli intelligenciánk lehetővé teszi, hogy egy-egy szóval, érveléssel leterítsük az ellenfelünket, vagy megoldjuk a problémáinkat.

Rák – Nuncsaku: Az esetek többségében a békét hirdetjük, de amikor valaki nem él a békés, diplomatikus módszerekkel, hanem továbbra is sötét eszközökkel ténykedik ellenünk vagy mások ellen, akkor előkapjuk a japán lelki fegyverünket, és akkorát csapunk az illetőre, hogy annak egy életre elmegy a kedve a tisztességtelen megmozdulásoktól.

Oroszlán – Kard: Egy kétkezes, drágaköves markolatú kard illik a nemes szívű, bátor, harcos, uralkodói személyiségünkhöz. Ahogy a mesebeli lovagok, úgy mi is megvédjük a rászorulókat, a bajbajutottakat, az elnyomottakat.

Szeretünk harcolni, vitatkozni, szócsatázni, hogy bebizonyítsuk az igazunkat, majd egy pillantással vagy mozdulattal jelezzük az ellenfélnek, hogy ideje eldobni a lelki fegyverét. Kifejezetten veszélyesek vagyunk, de képesek vagyunk megkegyelmezni.

Szűz – Balta/bárd: Kissé nyers lelki fegyvert osztott ki nekünk az élet, ám azt el kell ismernünk, hogy egy balta, illetve bárd, igencsak hatékony, könnyen kezelhető eszköz. Szűzként hatalmunkban áll a ravaszság és a meglepetés ereje, amihez még hozzá kell adnunk a könyörtelenséget, ugyanis minket aligha hat meg mások sírása, bocsánatkérése. Azt akarjuk elérni, hogy mások meg ne próbáljanak még egyszer kikezdeni velünk.

Mérleg – Szó: Utáljuk a konfliktusokat, a veszekedéseket és a harcokat. Ha mégis belecsöppenünk egy ilyen helyzetbe, akkor a szavakkal próbáljuk megvédeni magunkat. A lelki fegyverünk arra is utal, hogy a szavakkal nagyon jól meg tudunk győzni másokat, és a befolyásolás is remekül megy, de az sem jelent gondot, hogy kidumáljuk magunkat.

Skorpió – Tőr: Kifinomultan és ravaszul harcolunk, ezért az ellenségeink szinte észre sem veszik, hogy támadásba lendültünk, mert ez csak akkor tudatosul bennük, amikor már leterítettük őket. Ha valaki nagyon felidegesít, vagy igazságot akarunk tenni, mert megbántottak valakit a szeretteink közül, akkor szeretjük hosszan kínozni az ellenséget, hogy láthassuk a szenvedését.

Nyilas – Nyíl: Kecsesek, de fürgék vagyunk, és mindig eltaláljuk a célt, ahogy a nyíl. Számunkra nem létezik lehetetlen, mert bármit képesek vagyunk elérni és eltalálni. Nem szeretünk ökölharcba keveredni. Inkább a háttérből, távolságot tartva intézzük el az ellenséget, zavaró tényezőket.

Bak – Buzogány: Türelmes emberek vagyunk, aki sokáig bírja, és nem lehet könnyen felbosszantani. Nem szeretjük a konfliktusokat, de amikor nem tudjuk elkerülni, vagy valaki tényleg átlépi a határt, esetleg azt látjuk, hogy mást bántanak, akkor előkapjuk a lelki buzogányunkat, és olyat sózunk rá az elkövetőre, hogy az nyomban kiterül.

Vízöntő – Lándzsa: A lándzsa tökéletes eszköz arra, hogy a pörgetésével-forgatásával összezavarjuk az ellenfelet, akire így váratlanul csaphatunk le. Vízöntőként nagyon ravaszak, kreatívak, és eszesek vagyunk. A gondjainkat kicsit túlagyaljuk, de végül mindig kitalálunk egy fondorlatos megoldást.

Halak – Katana: Békeszerető emberek vagyunk, de amikor azt vesszük észre, hogy diplomáciára semmi esély, esetleg valaki mást bántanak, akkor olyan nemes bátorsággal és nyugodtsággal lépünk fel, mint a szamurájok. A katanával elég egyetlen könnyed csapás, hogy véget vessünk a konfliktusnak.

(Forrás: noiportal.hu)