Milyen dolgok esetén szegjük meg az adott szavunkat?promiseKos: Ha megígérünk valamit, akkor általában aránylag komolytalan dolgot szegünk meg. Ilyen például, hogy jövő héttől fogyókúrázunk. Az üzleti életben se ígérgessük azt, hogy nem lopjuk el más ügyfelét!

Bika: Minket motivál az ígéret betartása. Ez alól kivétel minden, ami étellel és fogyókúrával kapcsolatos, mert az ilyen ígéreteket biztos, hogy megszegjük, hiszen képtelenek vagyunk ellenállni a hasunknak. A szép ékszerek, ruhák, tehát a vásárlási szenvedély is olyan bűn, ami miatt megszegjük az „ebben a hónapban már költök többet” fogadalmakat, hiszen nekünk mindig szépnek kell lennünk.

Ikrek: Önmagunknak, de másoknak is, megígérjük, hogy holnaptól nem vesszük annyira komolyan az életet, megváltozunk, életmódot váltunk, lazábbak, nyugodtabbak, spirituálisabbak leszünk, sőt, még a gyakran sértő őszinteségről is leszokunk. Ez azonban mind olyan fogadalom, amit megszegünk.

Rák: Amíg nem adjuk házasságra a fejünket, de valakinek örök szerelmet ígérünk, akkor ezt a fogadalmat könnyen megszegjük, ha összefutunk az igazival. Az „örökké barátok leszünk” is gyakran addig tart, amíg vérig nem sértenek, mert ebben az esetben évekig az illető felé se nézünk. Azt sem várhatják el tőlünk, hogy megígérjük, hogy nem fogunk mástól függni, hiszen imádunk másokról gondoskodni. Titkot se tudunk tartani.

Oroszlán: Néha megpróbálkozunk az olyan ígéretekkel, mint a „nem megyek fodrászhoz/nem veszek ruhát ebben a hónapban”, ám ezeket nem tartjuk be, mert a vásárlással, szépészettel kapcsolatos ígéreteket biztos, hogy megszegjük.

Szűz: Elsősorban olyasmit nem fogadunk meg, hogy a jövőben kevesebbet kritizáljuk a dolgokat és az embereket. Még önmagunkkal szemben sem teszünk ígéretet. A szerelemben sem ígérgetünk a házasság előtt. Ha azt tervezzük, hogy szilveszterkor megfogadjuk, hogy kevesebbet fogunk dolgozni, akkor kár a szóért, mert meg fogjuk szegni.

Mérleg: Kár megígérnünk, hogy nem leszünk aggodalmaskodók, túlzottan segítőkészek és a prédikálásról is leszokunk. Néha nekiugrunk, hogy betartjuk a fogadalmunkat, de félúton mindig feladjuk, mert szeretünk mások kedvében járni, még akkor is, ha ők ezt nem akarják.

Skorpió: Először felmérjük az adott dolgot, és csak azt ígérjük meg, amiről tudjuk, hogy mindenképpen be fogjuk tartani. Ez a hozzáállás az oka annak, hogy a szerelem terén semmit sem fogadunk meg. Ha mégis megszegünk egy ígéretet, akkor az csak olyasmi lehet, amit önmagunknak tettünk, mert a másoknak tett fogadalmat mindig betartjuk.

Nyilas: Gyakran ígérgetünk, de csak azért, mert a legjobb szándék vezérel, illetve szeretnénk mindenkivel jó kapcsolatot ápolni, és szívesen boldoggá tennénk az embereket. Ennek az átka, hogy gyakran szeleburdiként ígérünk meg egy találkozót, pedig nem tudunk elmenni. Az se ritka, hogy szívességet ígérünk, de azt sem tudjuk teljesíteni. A titokban tartás sem az erősségünk.

Bak: Szerintünk az ígéret csak arra jó, hogy megkössék őket vagy megszegjék, ezért nem foglalkozunk vele. Ha valaki mégis kicsikarna belőlünk egy „meg fogok változni, kevesebbet fogok dolgozni” ígéretet, akkor biztos, hogy nem fogjuk betartani.

Vízöntő: Könnyen ígérgetünk önmagunknak és másoknak olyasmit, hogy holnaptól fogyókúrázunk, megvalósítjuk önmagunkat, szakítunk, új életet kezdünk. Az elhatározás gyakran megvan, ahogy a legjobb szándék is, ám a lelkesedésünk gyorsan elszáll. Jellemző ránk, hogy az utolsó pillanatban mondjuk le a találkozókat, szívességek megtételét. A titoktartás sem az erősségünk.

Halak: Álomvilágban élünk, ami miatt szeretjük a nagy, romantikus, filmes, lovagias, érzelmi ígéreteket, amivel nem az a baj, hogy megszegjük őket, hanem az, hogy betartjuk, ugyanis ilyenkor legbelül őrlődünk, mert az egészet megbántuk. A szívességek esetén is előfordul, hogy megígérünk valamit, amihez később nincs kedvünk, esetleg más dolgunk lenne, de makacsul betartjuk az ígéretünket, akkor is, ha közben kínlódunk.

(Forrás: noiportal.hu)