Öt „boszorkány”, akinek képessége, rémtette nem hagyta hidegen a kor újságíróit, hatóságát.Leonarda CianciulliLeonarda Cianciulli: 1849-ben látta meg a napvilágot az olasz sorozatgyilkos, akit a „correggiói szappanfőző” néven is ismertek. Cianciulli három nőt ölt meg egy baltával, majd az áldozatokat szappanba és különféle ételekbe főzte.

Később kiderült, hogy a sorozatgyilkos azért követte el a bűncselekményeket, mert azt hitte, hogy az emberáldozatokkal megvédi a katona fiát a haláltól. Cianciulli 30 év börtönt kapott, ami mellett további 3 év pszichiátriai kezelésre ítélték. 1970-ben, egy elmegyógyintézetben halt meg.duncanHelen Duncan: 1897-ben született a skót asszony, aki szeánszokat tartott. 1941-ben egy nő azt kérte a boszorkánytól, hogy mondja meg, hogy mi történt a Barham csatahajón szolgáló fiával, akiről hetek óta nem hallott semmit.

Duncan megidézte a fiút, aki elmondta, hogy rég halott, ugyanis az ellenség elsüllyesztette a hajót. Ez akkoriban azért lett szenzáció, mert a brit hadvezetés megpróbálta eltitkolni a dolgot.

A szeánsz után a sajtó felkapta az ügyet, hiszen lelepleződött a vereség, és kibukott az információ visszatartás. Duncan ekkor került a brit titkosszolgálat elé, ám ők nem hittek a nő médiumi képességeiben, hanem azzal vádolták, hogy közönséges német kém.

Ettől kezdve veszélyforrásként kezelték az asszonyt, akinek minden lépését megfigyelték. Mivel közeledett a normandiai partraszállás terve, ezért különösen fontos volt, hogy semmi ne szivárogjon ki a tervezett hadműveletről.

Duncan éppen szeánszot tartott, amikor lecsaptak rá, majd hazaárulással, kémkedéssel, összeesküvéssel akarták bíróság elé állítani, de mert nem volt elég bizonyíték a nő ellen.

A hatóság olyannyira félre akarta állítani, hogy végül csak találtak valamit Duncan ellen. A megoldást az 1735-ös, boszorkányságról szóló törvényben lelték meg, ugyanis az még hatályban volt, és kimondta, hogy a szellemidézés tilos. Ennek értelmében 9 hónap börtönre ítélték a médiumot.

A börtön nagyon megviselte a nőt, akinek a szeánszai vesztettek a népszerűségükből. Duncan 1956-ig tevékenykedett, de akkor megint rajtaütött a rendőrség. Duncan egészsége végül annyira megromlott, hogy hamarosan meghalt.solisMagdalena Solis: A „vér főpapnője” névvel illették azt a nőt, aki annak a mexikói szektának volt az oszlopos tagja, amely rengeteg embert megölt. A társai, de főleg Solis, imádta az emberi vér kortyolgatását, mert azt képzelte, hogy attól halhatatlan és hatalmas lesz, ám a valóságban 50 év börtönt kapott a vérivásért és gyilkosságokért.MarieMarie Laveau – A Vudu Királynő: New Orleans leghíresebb boszorkánya, aki 1801. szeptember 10-én született Louisiana-ban. Laveau a vudu mágiája és babái miatt vált híressé, illetve kiérdemelte a New Orleans-i Vudu Királynő címet. A vudu mestere rendkívüli képességekkel rendelkezett, ami mellett gyönyörű és bölcs asszonyként is ismerték.

Laveau gyógyítóként is dolgozott, az ügyfelei között pedig magas rangú tisztek, politikusok is szerepeltek. A Vudu Királynő nagyhatalommal rendelkezett, értett a nekromanciához, az agykontrollhoz és a telekinézishez.MartiEnriqueta Martí: A „barcelonai vámpír” néven is ismert a nő, aki kegyetlen gyermekgyilkos volt. Martí 1868-ban jött a világra Sant Feliu de Llobregat-ban, majd Barcelonába költözött. A nőt 1909-ben tartóztatták le, mert azzal vádolták, hogy gyerekeket futtat, ám Martí megúszta a börtönt, mert a magas rangú ügyfelei elintézték, hogy ne fogják perbe.

A prostituált és gyerekeket futtató Martí boszorkánydoktorként is praktizált. Kiderült, hogy több csecsemőt és 9 éves korig terjedő gyereket rabolt el 20 év alatt. Az áldozatok zsírját, vérét, haját, csontjait mágikus elixírekhez, borogatásokhoz és krémekhez használta fel. A gazdag emberek rengeteg pénzt fizettek a csodakencékért. A boszorkánydoktor és a cellatársa 1913. május 12-én halt meg, miután meglincselték őket a börtönben.

(Forrás: noiportal.hu)