Jelek, amelyek arra utalnak, hogy nem most találkoztunk először a másik emberrel.Five-Stages-of-FriendshipHa éreztük már úgy, hogy az utcán sétálva, a boltban, postán esetleg orvosi rendelőben várakozva megláttunk valakit, és úgy éreztük, hogy valahonnan ismerjük, esetleg egy új ismerőssel szinte azonnal létrejött a telepatikus kapcsolat, akkor ez arra utalhat, hogy az adott személyt ismertük a korábbi életünkbe.

A reinkarnáció tanai szerint, ha egy emberrel szoros a kapcsolatunk, akkor nagy a valószínűsége, hogy a következő életünkben is találkozni fogunk az illetővel. Erre a következő jelek utalhatnak.

Rögtön létrejön a telepatikus kapcsolat: Csak most kerültünk kapcsolatba valakivel, mégis olyan, mintha évek óta ismernénk egymást, az érzelmeinket, gondolatainkat, esetleg befejezzük a másik mondatát, képesek vagyunk megmondani, hogy mit fog tenni a másik? Ha igen, akkor előző életünkben nagyon erős, közeli kapcsolat volt köztünk.

Felismerés a szemében: Előfordulhat, hogy nem fogjuk pontosan érteni, hogy mi történik, de amikor belenézünk az illető szemébe, az olyan érzés, mintha felismernénk önmagunkat benne. Ez olyasmi, mintha emléket cserélnénk, és úgy éreznénk, hogy ismerjük a másik személyt. Ebben a helyzetben erős megérzéseink támadhatnak.

Képek pörögnek le előttünk: Egy szót sem beszéltünk egymással az illetővel, mégis megmagyarázhatatlan módon emlékek törnek ránk, amelyek úgy peregnek le a szemünk előtt, mintha film lenne.

Ez a ritka, intenzív jel arra utalhat, hogy fontos és közeli kapcsolatunk volt az illetővel a korábbi életünkben. Ezzel a jellel legyünk óvatosak, mert nem biztos, hogy mi hoztuk létre ezt a jelenséget. Bízzunk a megérzéseinkben!

Heves és mély érzelmek: Egyetlen szó, tett nélkül képes mély, heves érzelmeket kiváltani belőlünk. Amennyiben ez a hirtelen támadt érzés negatív, akkor az illető megbántott, csalódást okozott, elárult a múltban. Ha pozitív érzelmek támadnak le, akkor lehet, hogy a rokonunk, barátunk, szerelmünk volt az előző életünkben.

(Forrás: noiportal.hu)