Tönkreteheti a kicsi lelkét, ha hagyjuk rettegni.ghostÁllítólag a gyerekek 2 és 6 éves koruk között képesek látni a szellemeket, ami félelemmel töltheti el őket, ám a szülők gyakran nem foglalkoznak a jelenséggel, mert úgy gondolják, hogy csak élénk a kicsi fantáziája, amit idővel kinő.

Habár ez igaz, mégsem hagyhatjuk, hogy gyermekünk rettegjen, mert a félelem komoly lelki sérülést okozhat, ami biztos, hogy létezik, ha a szellemek nem is. Amennyiben a gyermekünk azzal áll elénk, hogy szellemeket lát, akkor az alábbi dolgokkal segíthetünk neki. Ha ezek nem működnek, akkor kérjük gyerekpszichológus segítségét!

Őrizzük meg a nyugalmunkat: Ne ijedjünk meg, de örülni se kezdjünk, mert mind a két reakció arra biztatja a gyereket, hogy tovább szője a mesét, aminek a következménye az lehet, hogy a gyerek elveszti a realitásérzékét.

Fontos alapszabály: Ne felejtsük el, hogy abban az esetben, ha a gyermek azt látja, hogy megijeszt az, amiről mesél, akkor ő is félni fog.

Engedjük beszélni: Hallgassuk végig a gyerek beszámolóját! Ha rákérdezünk, hogy mit visel, hogy néz ki a szellem, akit látott, akkor konkrét választ fogunk kapni, mert a gyerekek világában nincs „ilyesmi”, hanem csak „ilyen” létezik.

Ha látjuk, hogy fél, próbáljuk megnyugtatni: Ha arról mesél a gyermekünk, hogy egy ismeretlen embert látott, akkor magyarázzuk el, hogy amikor besüt a nap, akkor a fény és az árnyék sok, különös alakot rajzolhat a falakra, berendezésre, de ezek nem igaziak, nem bánthatják, éjjel pedig a tárgyak másnak tűnhetnek, mint nappal.

Megnyugtató fény: Ha a gyermek fél elaludni, vagy felriad az éjszaka közepén, akkor égjen egy kislámpa, ami megnyugtathatja.

Aludjunk együtt: Ha a gyermekünk egyedül fél, akkor egy ideig aludjunk vele. Amennyiben nem akarjuk, hogy a szülői ágyba szokjon, akkor menjünk át a szobájába.

Segítség: Néha muszáj szakember segítségét kérnünk, mert minden igyekezetünk ellenére, a gyerek tovább fél.

(Forrás: noiportal.hu)