Mit jelent, ha valaki szivárvány-, kristály-, vagy indigógyerek?kidsplayAz ezotéria szerint él közöttünk néhány különleges gyerek és felnőtt, akik azért jöttek a világra, hogy segítsenek az emberiség fejlődésében. Most őket ismerhetjük meg kicsit közelebbről.

Indigógyerekek: Közel száz évvel ezelőtt születtek meg az első indigó aurás babák. A szakértők szerint főleg a II. világháború után jöttek a világra a különleges gyerekek, akiket most indigó-felnőttnek neveznek.

Állítólag a 70-es években, de még 1992-ben is sok indigógyerekekre jellemző tulajdonságú gyerek született. Ők az elmúlt években kezdték el betölteni a vezető szerepüket, mert egyedi, feltűnő képességeikkel rendelkeznek.

A 70-es években született indigógyerekekről azt gondolják, hogy harcias személyiségek, minden erejükkel megküzdenek azért, amit nagyon fontosnak tartanak. Ők mindig tudják, hogy mikor próbálják átverni, manipulálni őket, és nem tudnak alkalmazkodni egy olyan rendszerhez, ami korlátozná őket.

Arról is felismerhetők, hogy gyógyító és éleslátó képességekkel rendelkeznek, gyakran intelligensebbek, érzékenyebbek, kreatívabbak, mint a többi gyerek. Az egyik legfontosabb feladatuk, hogy keressék az igazságot, változtassanak az emberiség sorsán, valamint meg kell teremteniük az utat a következő generáció, a kristálygyermekek előtt.

Kristálygyermekek: Állítólag 1990 és 2010 között születtek. Itt is akad néhány kivétel, akik a 90-es évek előtt jöttek a világra. A legfontosabb munkájuk az, hogy megmutassák az embereknek, hogy hogyan tudnak úgy fejlődni, hogy felléphessenek a következő szintre, ezáltal fejlesztve a belső erejüket.

A kristálygyermekek aurája oktarin, ami a mágia színe. Az ilyen fiatalokra jellemző, hogy könnyen megbocsátanak, nagyon érzékenyek és gondoskodóak, de nem gyengék, hiszen hatalmas az erejük, és kevés dologtól ijednek meg.

Mindig megérzik, hogy mire gondolnak a környezetükben lévő emberek, és arra is rájönnek, hogy mi rejlik a szívükben. Kicsiként jellemzően későn kezdenek beszélni, ám kitalált szavakkal, mutogatással hamar elkezdenek kommunikálni. Nagyon erősen kötődnek az állatokhoz, a természethez.

Szivárványgyermekek: Azért jöttek a világra, hogy pozitív irányba befolyásolják mások életét. A legtöbben a 2000-es években születtek. Előfordulhat, hogy legalább az egyik szülőjük kristálygyermek volt.

A szivárványgyerekek boldogságot, harmóniát hoznak a családjukba. Az ilyen gyerekeknek nagyon jó a megbocsátó képessége, mert könnyen túlteszik magukat a rossz élményeken, és megérzik, hogy másoknak milyen lelki problémája van.

Nagyon erős az akaratuk, ezért képesek megteremteni maguknak mindazt, amire vágynak. Emellett lelkes, energikus, kreatív személyek, akiknek egyedi kapcsolatuk van a színekkel, főleg az erős árnyalatokkal.

(Forrás: bien.hu)