Csillagjegyünkből kiderül, hogy mit rontunk el a legtöbbször.breakupKos: Könnyen eluralkodhat felettünk a birtoklási vágy, a féltékenység. Legyünk lazábbak, bízzunk jobban a kedvesünkben, és ne szűkítsük le a látókörünket csak a partnerünkre, hiszen rajta kívül is van miért élni.

Bika: Képesek vagyunk hetekig, évekig dédelgetni a sérelmeinket, míg végül a megfelelő pillanatban kitör belőlünk minden. Ekkor sok kellemetlen titok is napvilágra kerül, ami alapjaiban rengeti meg a kapcsolatunkat. Beszéljük meg azonnal a problémákat!

Ikrek: Az ingadozó hangulatunk jelenti a legnagyobb párkapcsolati problémát. Ennek azzal vethetünk véget, ha megtanuljuk, hogy hogyan uralkodjunk az érzelmeink felett. Ugyancsak párkapcsolati problémát szülhet a túlzott jószívűségünk.

Rák: Nehezünkre esik megbízni a kedvesünkben, ráadásul a saját érzéseinkben, szándékainkban sem tudunk megbízni. Próbáljunk több bizalmat táplálni a párunk iránt!

Oroszlán: Az eltúlzott dominanciánkkal tehetjük tönkre a párkapcsolatunkat. Ezen azzal változtathatunk, ha meghallgatjuk a párunk véleményét, illetve engedékenyebben is viselkedhetnénk vele.

Szűz: Túlzásba visszük a féltékenykedést, és nem tudjuk elfogadni, ha nem nekünk adnak igazat egy vitában, döntési helyzetben. Képesek vagyunk addig ismételgetni a véleményünket, amíg túl nem üvöltjük a másik fél álláspontját.breakupMérleg: A szerelem ellenére is vágyunk a kis személyes terünkre, ezért a párunk kedvéért sem vagyunk hajlandóak lemondani arról. Emellett túl vehemensen védjük a területünket. Az is vitát szülhet, hogy kiborulunk, ha valami nem tökéletes.

Skorpió: A dominancia okozhat párkapcsolati problémákat. Ebből nagyon sok problémánk származhat, mert a párunk nem viseli el, ha nem kérjük ki a véleményét. A féltékenység is nagy hibánk, mert képesek vagyunk egy egész történetet kerekíteni ott, ahol nincs semmi.

Nyilas: Vonz a függetlenség, ezért nagyon nehezen tudunk lehorgonyozni egy ember mellett, és hajlamosak vagyunk a hűtlenségre. Lehet, hogy csak egy ártatlan flörtről van szó, ám ez is helytelen. A párunknak nagyon elnézőnek kell lennie ahhoz, hogy elviselje ezt a tulajdonságunkat.

Bak: Hiába vagyunk együtt a párunkkal, még így sem tudunk maximálisan megbízni benne. A gyanakvásunk, paranoiánk, és az ebből következő birtoklási mániánk feszültséget, vitát szül. A másik problémánk, hogy túlságosan függünk a párunktól. A problémáinkon az segíthetne, ha megnövelnénk az önbizalmunkat.

Vízöntő: Nem tudjuk, vagy nem is akarjuk feladni a függetlenségünket. Szeretünk kedvtelésből flörtölni még akkor is, ha otthon vár a párunk. Nem viseljük el az unalmat, a megszokást, ellaposodott időt, ezért új kalandokat, kihívásokat keresünk.

Halak: Gyorsan szerelembe esünk, ami esetünkben odavezethet, hogy rátelepszünk a párunkra. A másik problémánk az lehet, hogy gyorsan kiábrándulunk a partnerünkből, ami feszültséget szül.

(Forrás: noiportal.hu)