Varázslattal temethetjük el a kellemetlen emlékeket.magicjouA jelen és a jövő alakításában nagy hátrány, ha még mindig azon rágódunk, hogy mi történt korábban az életünkben, ezért meg kell tanulnunk, hogy a múltat hogyan zárhatjuk le. Amennyiben ez nem sikerül, akkor egy szertartással eltemethetjük a rossz emlékeket.

A varázslat kellékei

13 fekete gyertya
1 fekete boríték
1 papírlap
1 fehér rózsa
1 kis tükör vagy egy vudubaba önmagunkról
Tömjén, mirha, szantál füstölőkeverék
Egy kis tálka sós víz
Fekete ruházat

A varázslat menete

Szombaton, fogyó hold idején öltözzünk feketébe, majd rakjuk körbe a gyertyákat, és a füstülővel együtt gyújtsuk meg. A rituálét nyissuk meg úgy, hogy elmondjuk: „Postverta, Hekaté, Janus, a múltnak istennői és istene, meghajolok előttetek, mert búcsúzni jöttem, engedjetek el.”

Forduljunk a négy égtáj felé, ismételjük el az igét, és boruljunk a földre. Most írjuk le a papírra, hogy pontosan milyen emlékeket, élményeket szeretnénk eltemetni. A listát tegyük egy fekete borítékba.

Ha a tükröt választottuk, akkor mélyen nézzünk bele, és mondjuk el, hogy: „Minden, ami voltam, ami nem akarok lenni, amit tettem és mindaz, amit el akarok felejteni, amitől megválnék, ide, ebbe a tükörbe záródjék.”

Öntsük a tükörbe mindazt, amitől meg akarunk szabadulni. Ha jól csináljuk, akkor érezni fogjuk, hogy lekerülnek rólunk a terhek. Ha a babát választjuk, akkor neki mondjuk el azokat a múltbeli dolgokat, amelyeket el akarunk temetni.

Tegyük a tükröt a borítékba, amit viasszal pecsételjünk le. Ha a babát választottuk, akkor vörös fonallal kössük hozzá a borítékhoz. A csomagot temessük el a háztól távol. A szertartást fejezzük be a választott helyszínen.

Ássunk egy gödröt, tegyük bele a csomagot, és mondjuk el azt, hogy: „Földbe teszem, elásom, eltemetem egy korábbi részemet, Postverta, Hekaté, Janus engedjetek el, vegyétek magatokhoz múltamat, ami többé nem részem.”

A fehér rózsát tegyük a gödörbe helyezett csomagra, szórjunk rá földet, miközben azt mondjuk, hogy: „Elengedem múltamat és visszaadom ezt a részemet a földnek és az isteneknek. Ég veled.”

Temessük el úgy a csomagot, hogy azt senki se vehesse észre. Menjünk haza, és mossuk meg a kezünket, arcunkat az oltárra helyezett sós vízben.

(Forrás: noiportal.hu)