Az inkvizíció idején a Malleus Maleficarum, avagy a Boszorkány kézikönyv határozta meg, hogy ki cimborál az ördöggel.spellTöbb női barát: A történelemben úgy gondolták, hogy egy csapat nő csakis azért gyűlhet össze, hogy az ördögöt imádják, vagy varázsoljanak.

Túl sok, túl kevés gyerek: Amennyiben nincs, akkor biztos, az ördög átkozta meg a nőt. Ha pedig sok gyereke volt egy nőnek, akkor valószínűleg az ördög szolgálatába akarta állítani őket, vagy boszorkányt nevelt belőlük.

Megromlik a tej vagy a vaj: A nő saját romlottságát, tehát boszorkányságát igazolja.

Fiatal: 4 éves volt Dorothy Goode, amikor azt állította, hogy boszorkány. A gyereket börtönbe zárták. Kilenc hónappal később, amikor kiengedték, akkor a kislány már végleg elmebeteg lett. A fiatalság eleve gyanús, mert az ártatlanság drága kincs a sötét erőknek.

Viták: Amennyiben egy vagy több emberrel kerül konfliktusba valaki, akkor az gyanús. Ha nők vitáznak, akkor az azért utal boszorkányságra, mert a nők versengenek, hogy kié a nagyobb hatalom, ezért boldogan árulják be egymást a bíróságon, hogy eggyel kevesebb konkurenciájuk legyen. Az inkvizítorok úgy gondolták, hogy a boszorkányok nem képesek kijönni más emberekkel, ezért az is gyanús, ha valaki férfival vitázik.

Az illető nő: Ennyi elég az alapos gyanúra, hiszen a történelem során sokszor nőkről feltelezték, hogy boszorkányok, mert őket könnyebb kísértésbe vinni, mint a férfiakat.

Öreg: 70 éves volt Rebecca Nurse, akit a szomszédjai vádoltak meg boszorkánysággal. A nénit 71 éves korábban halálra ítélték, hiszen ilyen kort csak úgy élhetett meg, hogy alkut kötött az ördöggel. Az özvegység is gyanús, mert hogyan élhette túl a férjét egy nő, miért nem ment újra férjhez, miért nem kell senkinek?

Szerető: A házasságon kívüli szex boszorkányságra utaló jel, mert csak egy kéjvágyó boszorka képes ilyesmire.

Jóslás: A boszorkányság egyik biztos jele, ha valaki megjósolja a saját vagy mások jövőjét, esetleg azt, hogy ki lesz a házastársa. Ez történt Tituba esetében is. A nő fiatal lányoknak jósolta meg, hogy mikor és kihez mennek feleségül addig, míg meg nem vádolták azzal, hogy boszorkány.

Bába: A bábák azért gyanúsak, mert értenek az emberi testhez és a gyógynövényekhez.

Túl kevés vagy túl sok pénz: A szegények és a hajléktalanok csak a közösségre bízhatják magukat, ezért könnyen behálózhatják őket a boszorkányok, sötét erők. Az is gyanús, ha egy nőnek olyan sok pénze van, hogy képes egyedül megélni. A gazdag özvegy is lehet boszorkány.

Különös anyajegy, májfolt vagy szemölcs: Az ördög jele az anyajegy, májfolt. A szemölcs arra utal, hogy ott szoptatják a démoni segédet.

(Forrás: noiportal.hu)