Vörös szemű vérebek tanyázhatnak a legalább 400 éves tölgyerdőben.WistmanAz angliai Dartmoorban található Wistman-erdő már a nevével is arra figyelmeztet, hogy nem gyáváknak való vidékre tévedt a természetjáró, hiszen a „wisht” szó félelmetes, kísértetjárta helyet jelöl.

A kutatók szerint legalább 400 éves tölgyerdővel kapcsolatban több legenda ismert. Ezek egyike arról szól, hogy a druidák itt tartották a pogány szertartásaikat. Ennél félelmetesebb az a szóbeszéd, amely arról regél, hogy „wisht-kopók” éltek a mohás, egymásba nyúló fák között.

Ezek a teremtmények állítólag hatalmas fekete vérebek, akiknek a szeme vörösen izzik, a sárga agyaraikkal pedig az eltévedt utazókra, elveszett lelkekre vadásznak az erdőben és annak környékén. A szörnyetegeket, akiknek olthatatlan az emberi hús és vér iránti éhsége, Dartmoor ősi szelleme, az Old Crockern irányítja.

Egy harmadik legenda már a viperákat említi, amiknek a mérge sokkal erősebb, mint a máshol élő társaiké. Állítólag egyszer egy vipera megmart és megölt egy Jumbo nevű kutyák, akinek a szelleme azóta az erdőben bolyong.

(Forrás: bizzarium.com)