Nem a túlvilág mozgatja a mutatót a kutatások szerint.OuijaA XIX. század óta létezik a szellemidézés kedvelt eszköze a Quija tábla, amellyel napjainkban a legtöbben csak a szórakozás kedvéért próbálkoznak kapcsolatba lépni a túlvilággal.

A szellemtábla úgy működik, hogy a résztvevők ráteszik az ujjukat a mutatóra, majd kérdéseket tesznek fel a megidézett szellemnek, aki úgy válaszol, hogy eltolja a mutatót a betűkre. Ha ez megtörténik, akkor a hitetlenek csalást kiáltanak, ám ebben lehet, hogy tévednek, ahogy azokat is letörték a tudósok, akik hisznek a szellemekben.

A tudósok szerint ugyanis az ideomotoros effektussal magyarázható, hogy elmozdul a szellemtábla mutatója. E azt jelenti, hogy az ember képes úgy megmozdítani valamit, hogy nincs ennek a tudatában, mert a tudatalatti ereje rendkívül erős.

Az ezt alátámasztó 2012-es tanulmányban az alanyoknak az volt a dolga, hogy adjanak igen és nem válaszokat verbálisan és táblával. Amikor résztvevők a táblát használták, akkor a kutatók bekötötték az emberek szemét, és azt mondták az alanyoknak, hogy egy másik személlyel együtt tartják a mutatót. Amikor azonban elkezdődött a kísérlet, akkor a másik résztvevő elvette az ujját.

Kiderült, hogy a feltett kérdésekre akkor adtak több helyes választ az emberek, amikor azt a táblával mutatták meg. A tanulmány azt bizonyította be, hogy az embereknek van egy másodlagos intelligenciája, ami a tudatalattiban rejtőzik.

(Forrás: bizzarium.com)