Adjuk össze a születési dátumunkat, majd az eredményeket addig, míg nem kapunk egy egyjegyű számot, hogy megtudjuk, melyik állatra hasonlítunk a személyiségünk alapján!wolf1 – Farkas: A farkas képes falkában élni, de egyedül is megállja a helyét a világban. Ha egyes a születésszámunk, akkor szívesen fejlődünk, tudunk szelíden viselkedni, be tudunk illeszkedni a társadalomba, ám mindig lesz bennünk egyfajta vadság.

2 – Kutya: Ahogy a kutyák, úgy mi is őszintén és mélyen szeretünk, és hűségesek vagyunk. Habár nagy erő az önzetlenségünk és a tiszta szeretetünk, mégis vigyázzunk, hogy mások ki ne használjanak!

3 – Kígyó: Sokszor nem kedvelnek minket az emberek, mert veszélyesnek tartanak, ám azok, akik jobban megismernek, azok kedvelik a titokzatos tudásunkat, belső szépségünket.

4 – Elefánt: A bölcsesség, erő és karakteresség határozza meg a személyiségünket. Elhivatottak vagyunk, és mindig tudjuk, hogy mi a célunk, ami felé képesek vagyunk lassan, megfontoltan közelíteni.

Mi egy magasabb tudás, megfontolt bölcsesség szerint élünk, a család pedig a legfontosabb helyet foglalja el az életünkben. Ha valaki megbánt, annak sosem bocsátunk meg.

5 – Madár: Szabadon, a saját értékrendünk szerint akarunk élni, ezért nem viseljük jól, ha valaki ránk akarja kényszeríteni az akaratát. Óriási belső szépséget hordozunk magunkkal, de ahogy a madarak éneke elhallgat a kalickában, úgy mi is elveszítjük a minket különlegessé varázsoló belső örömünket, ha valaki megpróbál uralkodni felettünk.

bird6 – Gepárd: Ugyanolyan gyorsak vagyunk, mint a kecses, különleges, rendkívüli gepárdra. Az ösztöneink olyanok, mint a ragadozóé, és nem szeretjük a hosszú, fárasztó feladatokat. Ha látunk egy lehetőséget, akkor arra olyan gyorsan lecsapunk, hogy másnak pislogni sem marad ideje. Amit megszerezünk, azt nem engedjük el.

7 – Medve: Lassabb, megfontoltabb életszemlélet jellemez minket. A medvéhez hasonlóan, mi is erősek és vadak vagyunk, de ezt nem mutatjuk ki feleslegesen. Ha felbosszantanak, akkor képesek vagyunk pusztítani. Legtöbbször azonban kedves, szeretetre érdemes, barátságos teremtések vagyunk, akinek már a látványa is megnyugtatóan hat másokra.

8 – Delfin: A különleges, okos, és érzékeny élőlény tökéletesen illik hozzánk, mert sokszor mi is úgy érezzük, hogy nem ért meg a környezetünk. Ha nyitunk a külvilág felé, akkor a külvilág gyorsan fel fogja ismerni, hogy milyen különleges személyek vagyunk.

9 – Macska: Vannak, akik imádnak minket, míg mások ki nem állhatnak, ám ez minket nem érdekel, mert nem célunk az, hogy mindenki szeressen. Tudjuk, hogy kimagasló az érzelmi intelligenciánk, és nem mindenki képes felérni a szabad természetünkhöz.

Ahogy a macskák, úgy mi is mindig a talpunkra esünk, és legyen bármilyen nehéz a helyzetünk, biztos, hogy megtaláljuk a megoldást. Ha kell, akkor mindent elölről kezdünk.

(Forrás: bien.hu)