Nézzük meg, hogy a randevún milyen színű rózsát nyújt át a partnerünk, és tudni fogjuk, hogy mit várhatunk tőle.
Nem mindig tudjuk, hogy mi annak a férfinak a szándéka, akivel randevúzni készülünk. Előfordulhat, hogy míg mi szerelmet remélünk, addig ő csak barátként gondol ránk, vagy éppen fordítva.

A férfi azonban elárulja magát, sokszor nem is tudatosan, azzal, hogy milyen virágot nyújt át nekünk. Amennyiben az adott pasitól rózsát kapunk, akkor nézzük meg annak a színét, mert abból már tudni fogjuk, hogy mit várhatunk az estétől!

Fehér rózsa: Elsősorban az esküvőkön használjuk dekorációnak az ártatlanság, tisztaság és a spiritualitás jelképét. Az idők kezdetén azonban a fehér rózsa jelképezte a szerelmet, nem a vörös. Most már az egyetértést, az erkölcsi tisztaságot és az új szerelmet szimbóluma lett. Az a férfi, aki fehér rózsát nyújt át, nyitott az új érzésekre, és nagyra becsül minket.

Rózsaszínű rózsa: A szerelem, a hála és az elfogadás szimbóluma, de a különböző árnyalatok jelentése más. A sötét pink a köszönetet és a hálát fejezi ki. A pink árnyalatú rózsa a báj, elegancia, és költői szerelem szimbóluma. A halvány rózsaszín pedig kedvességet és szimpátiát jelképez. A férfi, aki rózsaszínű rózsát hoz, érzékeny, figyelmes, és komolyak a szándékai.

Levendula színű rózsa: A lila árnyalatai a pompát és az eltökéltséget jelképezik. Amennyiben ilyen színű rózsával lep meg a férfi, akkor egy kicsit különc, és értékeli az egyéniségünket, ráadásul izgalmas randevúnk lesz.

Vörös rózsa: Régen a politika és vallás jelképe volt, de mára az egyik legrégibb szerelem szimbólum. Az a férfi, akitől vörös rózsát kapunk, fülig szerelmes belénk, és a csillagokat is lehozná nekünk az égről, ha tehetné.

Sárga rózsa: A nappal azonosított árnyalatú rózsa, a vidámság és a barátság jelképe, ezért ne várjunk sokat, ha ilyen rózsát kapunk, mert a férfi nem táplál irántunk romantikus értéseket. Amennyiben nem szeretnénk plátói szerelemre fecsérelni az időnket, akkor gondolkodjunk el a folytatásról!

Narancsszínű rózsa: A vörös és a sárga keveredése nyomán jön létre a narancssárga, ami a vágyakozást, rajongást, büszkeség, elragadtatás, és indulatokat szimbolizálja. Ha narancsszínű rózsát nyújt át a férfi, akkor barátkozni akar, ezért tisztázzuk vele az érzéseinket!

(Forrás: life.hu)