Régen temető volt a Colorado államban található park, ahol szellemek, furcsa zajok, láthatatlan erők borzolják a látogatók idegeit.
Bűnözőket, szegényeket, és himlőben meghalt embereket temettek el korábban a Colorado államhoz tartozó, Denverben található, Cheesman Park területén, hiszen az 1893-ig temetőként üzemelt.

Ennek akkor lett vége, amikor a város vezetése úgy döntött, hogy a sírkert egy részét átalakítják parkká. A munkálatok elején, elszállítottak néhány emberi maradványt, ám még így is több mint 2000 holttest maradt a Cheesman Park földjében, amin most a kirándulók sétálgatnak.

Ha belegondolunk, akkor nem is meglepő, hogy ezek után nem képesek nyugodtan pihenni a szellemek. A Cheesman Park ugyanis nem a gyönyörű zöld gyepéről, és a madárcsicsergésről híres, hanem arról, hogy ez a park az USA egyik legfélelmetesebb, legkísértetiesebb helye.

Az első szellem felbukkanása akkor történt, amikor 1893-ban az egyik sírásó a helyszínen dolgozott. A félelmetes találkozó után, az illető soha többé nem ment vissza dolgozni a parkba.

Később az emberek akkor hallottak furcsa hangokat, amikor el akarták távolítani a testeket, ám az igazán rémisztő események akkor veszik kezdetüket, amikor leszáll az éj. Az egész héten, hajnaltól este 11 óráig nyitva tartó parkban, este egy kisgyerek szelleme bukkan fel, aki gondtalanul játszik. Egy női szellem pedig magányosan énekel, majd a távolban felszívódik.

A látogatók emellett nyöszörgést, suttogást hallanak, furcsa melankólia fogja el őket, ha belépnek a parkban, és a holdfényes éjszakákon csak nehezen tudnak felállni a gyepről, mert olyan érzésük van, mintha valamilyen túlvilági erő lefogná őket.

(Forrás: bizzariummagazin)