A szláv mitológia testvérpárja, egy sakkhoz hasonló, játékkal dönti el, hogy kinek az akarata teljesüljön a Földön.
A politeizmus megvizsgálása során megállapíthatjuk, hogy minden isten olyan, mint az emberek, hiszen vannak jó és rossz tulajdonságaik. Gondoljunk csak a görög istenekre, és azokra a mítoszokra, amiket irodalom órán tanultunk róluk.

A szláv mitológiáról keveset hallottunk, pedig ott is találhatunk érdekes történeteket, mint például Csernobog és Bielebog játéka, amit mindennap, térben és időben bárhol, lejátszanak, hogy eldöntsék, ki legyen a világúra 24 órára.

A történet úgy kezdődött, hogy Bielebog megteremtette a világot, majd a víz tükrében megpillantotta Csernobog alakját, aki mindenben a testvére ellentéte. Bielebog őszinte, a fény és az öröm jelképe, míg Csernobog a hazudozás, feketeség és gyász megtestesülése.

Ők ketten együtt teremtették meg a világot, hiszen a jóindulatú, de naiv Bielebog egyedül nem boldogult, ezért szüksége volt a testvére eszére, és ötleteire. A közös munkájuk eredményeként megszületett a világ.

A probléma ekkor ütötte fel a fejét, mert Bielebog és Csernobog képtelen volt megegyezni, hogy ki uralkodjon. A testvérpár nem fegyverrel döntötte el a kérdést, hanem kitalálták, hogy mindennap leülnek, és egy sakkhoz hasonló játékot játszanak.

Csernobog természetes úgy csal, ahogy akar, mert nincs szégyenérzete, ám ennek ellenére sokszor Bielebog nyer, mert szerencsés. S, hogy mi, emberek, honnan tudjuk, hogy melyik isten győzött? A napunk alakulásából kiderül.

Abban az esetben, ha Bielebog nyer, akkor csodálatos napunk lesz. Hét ágra fog sütni a nap, mindent gyorsan elintézünk, könnyedén megy a munka, akár még pénzt is találhatunk a zsebünkben.

Ám, ha Csernobog nyer, akkor úgy érezzük, hogy kár volt felkelnünk az ágyból. Az antiszociális isten, aki utál minket, mindent megtesz azért, hogy belénk rúgjanak, tavasszal hóvihar támad, elveszítjük az ékszerünket, tehát igazi rossz napunk lesz.

(Forrás: bizzariummagazin)