Fásultság, új kihívások, megelégedés, vagy a lazítás lesz-e ránk jellemző a következő hónapokban?
Végre itt a nyár, ám ennek már nem tudunk annyira örülni, mint iskolásként, hiszen dolgozó felnőttként, nem tehetjük meg, hogy egész nyáron ne csináljunk semmit. Nekünk már be kell érnünk annyival, hogy kicsit leereszthetünk, és kivehetünk egy-két hét szabadságot.

Mivel a szakmai élet nem áll meg, ezért a csillagjegyeknek is van mit megjósolniuk a karrierünk tekintetében.

Kos: Nagyon sok energiát áldozunk fel, hogy elérjük a kitűzött célunkat, ám csalódni fogunk a végeredményben, mert az távol áll attól, amit elképzeltük. Ennek ellenére ne higgyük, hogy felesleges munkát végeztünk! A kisebb sikerek után, a nyár végére megfordulhat a kerék.

Bika: Nincs pihenés! Számunkra a nyár nem a lazításról szól, hanem arról, hogy most kell igazán keményen dolgoznunk, mert nagy szükség lesz a munkatempónkra, és teherbírásunkra. Az is előfordulhat, hogy lesz egy olyan időszak, amikor az egész céget nekünk kell vinnünk.

Ha úgy érezzük, hogy ezt nekünk találták ki, akkor se higgyük, hogy sétagalopp lesz! A kemény munkáért cserébe, jogosan kérhetünk több fizetést.

Ikrek: Kissé belefáradtunk a munkánkba, és már nem élvezzük annyira, mint korábban. Szerencsére nyár közepére ez megváltozik, hiszen találhatunk egy olyan új feladatot, kihívást, ami felébreszti a korábbi lelkesedésünket. Ez csak akkor történik meg, ha nyitottan állunk a dolgokhoz!

Rák: A nyár a tökéletes időszak arra, hogy végre tisztázzuk magunkban a karrierünket érintő kérdéseket. Ideje eldöntenünk, hogy azzal akarunk-e foglalkozni, amit jelenleg csinálunk, vagy inkább valami mást. Amennyiben megtaláltuk a válaszokat, akkor már a megoldást is tudni fogjuk. Amennyiben ez a folyamat sikerül, akkor végre biztosak leszünk benne, hogy a karrierünk jól alakul.

Oroszlán: Nyáron megvalósíthatjuk azokat a nagy terveinket, amelyeket eddig dédelgettünk, de lehet, hogy nem azt az eredményt kapjuk, mint amire vágytunk. Ha végeztünk a nehezebb feladatokkal, akkor ráléphetünk a sikerhez vezető útra. Amíg ez nem történik meg, addig is nagyon vigyázzunk a pénzünkre, mert csak akkor érezhetjük magunkat anyagilag biztonságban, ha elértük a sikert.

Szűz: Kicsit le kell eresztenünk a nyáron, mert szükségünk lesz az energiánkra, hiszen hamarosan egy nagy, embert próbáló, projekt vár ránk. A következő hónapokban is rendesen fogunk dolgozni, de fordítsunk arra időt, hogy valami mással is foglalkozzunk!

Mérleg: Idén nyáron a rutin, és a hétköznapi feladataink elvégzése mellett, a hosszabb távú terveink megvalósítására is marad időnk. Járjunk nyitott szemmel, mert olyan kivételes lehetőségek adódhatnak, amelyekre vétek lenne nem lecsapni, hiszen ezek segítenek, hogy a karrierünk jól alakuljon.

Skorpió: Nagyon feszült időszak vár ránk. Az állandó idegeskedés oka lehet egy nagy projekt, vagy egy magánéleti válság, ami hatással lesz a szakmai életünkre. A kitartásunk és a szenvedélyünk segít átlendülni a rosszkedvünkön, és megint be fogjuk bizonyítani, hogy egy nehéz helyzetből is győztesen jövünk ki.

Nyilas: Régóta érezzük, és tervezzük, hogy változásra van szükségünk. Ennek nyáron jön el az ideje. A megfelelő lépések megtételében egy külön dolog is motiválni fog. Fontos, hogy ne riadjunk el, mert az út első fele nem lesz könnyű. Lehet, hogy komoly válságokba kerülünk, de ne felejtsük el, hogy ezeken túl kell jutnunk, mert ez a helyes út a sikerhez!

Bak: Habár úgy érezzük, hogy egy ördögi körben élünk, és a napjainkban nincs semmi kihívás, mégsem akarunk változtatni, mert megnyugtató, hogy nem kell aggódnunk az anyagiak miatt, ezért maradunk, ahol vagyunk, és megteremtjük a gondatlan jövőt.

Vízöntő: Meg kell tennünk egy lépést, akkor is, ha nem tetszik, mert erre szükség van a karrierünk érdekében. Ez lehet, hogy a magánéletünkre is hatással lesz, ám ez egy soha vissza nem térő lehetőség, ezért ki kell használnunk, mert később nagyon bánni fogjuk, ha elszalasztottuk az esélyünket. Fontos, hogy racionálisak maradjunk, mert csak így őrizhetjük meg az egyensúlyt.

Halak: Nyáron a legnagyobb bosszúságot az fogja okozni a számunkra, hogy a munkahelyünkön, bár remekül végezzük a dolgunk, mégis egy emberi kapcsolat megkeseríti napjainkat. Megpróbáljuk elkerülni a konfliktust, de nagyon valószínű, hogy a nyár végére kirobban a balhé, ami enyhülést fog hozni.

(Forrás: bien.hu)