Jézus ölében ült, és találkozott a, sosem meg nem született, nővérével Colton Burpo, aki 4 évesen került halálközeli állapotba.
Nem szeretünk a halálról beszélni, mert feszélyez minket az ismeretlen, hiszen csak az tudja, hogy mi vár ránk az elmúlás után, aki már egy sírban pihen. Olykor hallani olyan történeteket, hogy valaki visszatért a túlvilágról, ám nekik kevesen hiszünk.

A most 14 éves Colton Burpo is olyan ember, aki már járt odaát. Tíz évvel ezelőtt a kisfiúnak nagyon fájt a hasa, ami nem akart elmúlni, hanem egyre rosszabb lett. Colton szülei úgy döntöttek, hogy beviszik a kórházba a 4 éves gyermeket.

Mint kiderült, ezt jól tették, mert Coltont azonnal meg kellett műteni, ugyanis vakbélgyulladása volt. A rutinműtét azonban életmentő beavatkozás lett, mert a kisfiúnak perforált a vakbele. Az orvosok mindent megtettek a kis betegért, ám ő mégis kritikus állapotba került.

Sajnos, a szülőknek fel kellett készülniük a legrosszabbra. A kétségbeesett apa bezárkózott egy szobába, és hangosan veszekedni kezdett az égiekkel, és számon kérte őket, hogy mit képzelnek magukról, és miért hagyják, hogy ez történjen a fiával.

Csodák csodájára, és az orvosok, valamint a gyermek élni akarásának köszönhetően, Colton nem halt meg, és 17 nappal később hazamehetett. Néhány nappal később Colton mesélni kezdett arról, hogy hol járt, amíg kritikus volt az állapota.

A kisfiú részletesen beszámolt arról, hogy a műtét napján kívülről látta magát, az orvosokat, és az apját, aki könnyek között, szitkozódva osztotta ki az égieket. Colton arról is mesélt, hogy a mennyország létezik, és őt angyalkórus köszöntötte, amikor megérkezett, majd beleülhetett Jézus ölébe.

Colton szülei nem tartották meg maguknak a gyermek történeteit, hanem elmesélték azt másoknak is, ám az ismerősök nem hitték el a dolgot, hanem biztosak voltak benne, hogy Colton csak hallucinált, képzelődött, vagy a fantáziája teremtette meg a mennyországot.

A Burpo házaspár azonban nem osztozott ezen a véleményen, hiszen a kisfiú arról is beszélt, hogy találkozott a nővérével, aki sosem született meg, és ő nem is tudott róla, hogy lett volna egy nagyobb testvére, ha nem vetél el az anyja. Colton a dédnagyapjával is találkozott, aki 30 évvel a fiú születése előtt halt meg.

A kisfiúnak tehát nem volt olyan emléke, amiből megteremtethette volna a nővérét, és a dédnagyapját. Colton történetéről az édesapja, Todd könyvet írt, ami olyan nagy siker lett, hogy hetekig vezette az eladási listákat. A mű magyarul „Igazából mennyország” címmel jelent meg. Randall Wallace rendező idén filmet készített Colton élményeiből.

(Forrás: hir24.hu)