Egy médium kezét használta Picasso, hogy befejezze a tollrajzát, ám nem ő az egyetlen művész, aki ehhez a módszerhez folyamodott!
Egy valamiben minden író, zenész, festő, művész hasonlít. Mind retteg attól, hogy úgy hagyja itt a földi létet, hogy nem maradt ideje befejezni a művét, ezért érthető, hogy nem tudnak egyenesen átlépni a mennyország kapuján, hanem itt maradnak, mert befejezetlen ügyük van.

Az elhunyt művészek szerencséjére, nem kell az örökkévalóságig várniuk arra, hogy befejezzék az utolsó munkájukat. Elég találniuk egy médiumot, és az ő kezét használniuk, hogy megalkossák azt, ami még a fejükben maradt.

Pablo Picasso például Matthew Manninget, a brit pszichikust választotta, három hónappal a halála után. Manning nem egy olyan tollrajzot készített, ami a művész stílusjegyeit hordozza, ez pedig rengeteg kérdést vetett fel. Ilyen téma az, hogy a zenészek, a festők, és az írók síron túli életének bizonyítékai ezek, vagy csak a médium rejtett képességei törnek fel?

Manning egy egész könyvet szentelt annak, hogy megválaszolja ezt. Kifejtette például, hogy milyen módszerrel lépett kapcsolatba a művészekkel, hiszen Picasso csak az első volt, aki őt választotta a kezének. Igazából semmi rendkívüli nincs a dologban Manning szerint, akinek csak egy papírra és ceruzára volt szüksége. Amikor ez megvolt, kiürítette az agyát, és minden energiáját az adott művészre irányította.

Nem sokkal később a ceruza magától  kezdett mozogni az ujjai között, és lassan az egész lapot telerajzolta egy majdnem tökéletes művészi alkotással, amely a meghívott művész stílusában készült. Egyes rajzokra még aláírás is került!

A jelenség nem csak azért érdekes, mert Manning, Arthur Rackham, Paul Klee, Leonardo da Vinci, Albrecht Dürer, Pablo Picasso és Isaac Oliver stílusában rajzolt, hanem azért is, mert a pszichikus egyáltalán nem tud festeni és rajzolni sem. Az új rajzok rekord idő alatt készen lettek, ami azért döbbenetes, mert a művészek életükben napokig készítették a művüket. Manning viszont 2-3 óra alatt elkészül a hibátlan rajzokkal, amikhez egyetlen vázlatot sem készített.

Manningen kívül, a szintén rajzolni nem tudó, Luiz Gasparetto is rengeteg rajzzal állt elő. Az ő technikája különbözik a fentebb említettől, mert Gasparetto transzba esik, és így lép kapcsolatba a halott művészekkel.

Gasparetto huszonegy képet festett így meg, amikhez neki sem kellettek napok. A képek mind tökéletes másolatai lettek Renoir, Cézanne, és Picasso műveinek. A pszichikus annyira profi, hogy nem csak napfényben, hanem sötétben is képes festeni, akár a lábujjaival is!

A pszichikus állítja, hogy sohase találkozott olyan emberrel, aki sötétben, két kézzel, és különböző stílusba tudott volna festeni. Gasparetto elmondta, hogy nem csak érzi, hanem látja is azokat a híres művészeket, akik őt választják a kezüknek, sőt beszélgetni is szokott velük.

A hihetetlen jelenséget, természetesen gőzerővel próbálják megmagyarázni a kutatók és a hitetlenek. Az ő véleményük szerint, valójában a pszichikus művészek elnyomott alkotóképessége tör fel, avagy egy másik személyiség bújt meg bennük, és ezért tudnak hirtelen rajzolni és festeni.

Azok az emberek, akik nem zárják ki annak a lehetőségét se, hogy tényleg a halott művészek látogatják meg a médiumokat, de tudományos magyarázatot is elfogadnának, azok azt vallják, hogy az igazság sose fog kiderülni, úgyhogy inkább annak örülnek, hogy végre a rengeteg rémisztő paranormális jelenség között, felbukkant egy olyan, ami nem ijesztő, hanem sokszor nagyon szép.

(Forrás: noiportal.hu)