Lehull a lepel arról, hogy melyik ország illik a legjobban a személyiségünkhöz.
Habár vége a nyárnak, és nem igazán utazunk külföldre, mégis visszagondolva az útjainkra biztos, hogy mind őrzünk az emlékeink között olyan országot, amire azt mondjuk, hogy valójában ott kellene élnünk. Sőt, lehet, hogy már az is megfordult a fejünkben, hogy összecsomagolunk, és odaköltözünk!

Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a születésünk meghatározza, hogy melyik országban kellene élnünk. Nézzük meg, hogy a hét melyik napján láttuk meg a napvilágot, ugyanis az erősen befolyásolja, hogy milyen személyiségű emberek vagyunk, mit szeretünk, mire vágyunk, mely értékeket fogadjuk el. Mindez pedig lehet arra mutat rá, hogy rossz országba születtünk.

Hétfő: A legjellemzőbb ránk a rendezettség, az átláthatóság, és a kiszámíthatóság. Szeretünk mindent előre megtervezni, és elvárjuk, hogy az elvégzett munkánkért mindig pontosan fizessenek. A bürokrácia lassúsága rettenetesen idegesít minket. Mindezért Norvégia, Finnország vagy Svájc a tökéletes számunkra, mert ezekben az országokban mindenki becsületesen dolgozik, és higgadtan viselkedik.

Kedd: A nyugodt, vidám életet, a finom ételeket, és a művészeteket nagyon szeretjük, ám azt utáljuk, ha olyan személyekre kell pazarolnunk az időnket, akik mást sem tudnak csak idegeskedni, és stresszből áll az egész életük. A legmegfelelőbb helyek a számunkra Olaszország, főleg Toszkána és Franciaország. Ezekben az országokban biztosan megleljük a nyugalmat, és a mindennapi szépséget.

Szerda: Minket nehéz megérteni, mert nagyon zárkózottak vagyunk, és a lelkünkben egy filozófus veszett el. Nem szeretjük, ha zaj, nyüzsgés van körülöttünk, ezért a természet közelségére, és nyugalomra vágyunk.
Mivel az esőt is kedveljük, ezért Angliában, Skóciában vagy Izlandon találjuk meg az otthonunkat, mert ezekben az országokban az emberek udvariasak, és meghagyják egymásnak a magánéletet.

Csütörtök: Nagyon fogékonyak vagyunk a spiritualitásra, és az új ismeretekre. Szeretjük nagyobb képben szemlélni a világot, és elfogadjuk azt is, ami józanésszel felfoghatatlan. Ha egy bölcs emberrel találkozunk, akkor alázatosan viselkedünk vele, és vágyunk arra, hogy mi is bölcs emberekké váljunk.

Ezért India és Kína a legjobb ország a számunkra, mert megtanulhatjuk az ősi hagyományokat, megismerhetjük a misztikumok világát és kifürkészhetjük a titkokat.

Péntek: A megfelelő helyre születtünk, mert csak és kizárólag a szülőföldünkön érezzük jól magunkat. Számunkra a család, és a hagyományok tisztelete nem kérdés, ezért a távoli rokonokat is bármikor felkeressük
Természetesen azért mi is látni akarjuk a világot, csak mi visszavágyunk a szülőföldünkre, mert ott vár ránk a család, a baráti társaság, és legfőképpen az emlékek.

Szombat: A buli szülöttei vagyunk. Számunkra az egész élet pörgésből, szerelemből, és partizásból áll. Mindig a két végén égetjük a gyertyát, és ki nem állhatjuk, ha otthon kell ülnünk, mivel mi alvás helyett is inkább egy szórakozóhelyen töltjük az időnket, ahol ráadásul könnyedén felcsípünk bárkit.

A féktelen bulizás miatt Kalifornia, Spanyolország, vagy Brazília az ideális hely számunkra, mert ezekben az országokban nem ér véget az élet a naplementével. Zene, buli, és még meleg is vár ránk.

Vasárnap: Imádjuk a technikát, és annak minden újdonságát. De nem csak számítógépért és a telefonért rajongunk, hanem akár egy modern konyhai kütyü is lázba tud hozni minket. Nagyon szeretünk haladni a korral, ezért a változatosság sem rémiszt meg minket. A technika iránti rajongásunk mellett azonban a hagyományokról sem feledkezünk meg.

Japán vagy Németország tökéletes hely a számukra, hiszen a technikai újdonságok is legtöbbször onnan indulnak hódító útjukra. Emellett kiegyensúlyozottságot, rendet, békét, múltat, és jövőt is találunk ezekben az országokban.

(Forrás: bien.hu)