Fontos, hogy tiszteletben tartsuk a házasulandó pár kéréseit, akkor is, ha mást diktál a neveltetésünk.
A esküvőnél szebben semmi sem mondhatja el azt, hogy egy szerelmespár mennyire összetartozik. Sajnos, manapság kevesen döntenek úgy, hogy a kapcsolatukat szeretnék hivatalossá tenni, de azok, akik mégis ragaszkodnak a hagyományokhoz, szeretnék, ha minél több rokonuk, barátjuk osztozna a boldogságukban.

Amikor kézhez kapjuk az esküvői meghívót, akkor először mind örülünk, hogy két ismerősünk úgy döntött, hogy összeköti az életét. Ha gyakorlott esküvőre járók vagyunk, akkor nem is lesz miért aggódnunk, hiszen már kívülről fújjuk az illemet.

A probléma akkor van, ha életünkben először kaptunk meghívást egy esküvőre. Nőként a legelső kérdésünk, hogy mit vegyünk fel? Mivel a menyasszony hófehér ruhában lesz, ezért nekünk nem illik tiszta fehéret felvenni. Az csak akkor megengedett, ha valamilyen díszítés van rajta, például pöttyök, virágok.

Természetesen feketét sem szabad viselnünk, hiába is gondoljuk úgy, hogy az elegáns. A hagyomány megköveteli, hogy a fekete ruhát hagyjuk meg a temetésekre, és inkább keressünk valami vidám színt!

A másik dilemmát az okozza, hogy mit csináljunk, ha a meghívóra nem tüntették fel a +1 főt? Valószínűleg a házasulandó pár tényleg csak egy szűk ceremóniát akar pár emberrel. Ha azonban tartós kapcsolatban élünk, akkor felhívhatjuk a jegyeseket, hogy a partnerünk lemaradt a listáról. Ilyen esetben előfordulhat, hogy a pár ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül menjünk, s ezt tiszteletben kell tartanunk!

Nászajándék esetében is elbizonytalanodhatunk, hogy mit, vagy mennyi pénzt adjunk. Nem ritka eset, hogy a házasodni készülők nem kérnek nászajándékot. Ebben az esetben nem kell adnunk semmit, hiába érezzük úgy, hogy illene. Ez az ő kívánságuk, amit fogadjunk el!

Ha azonban vihetünk nászajándékot, és még menyasszonytánc is lesz, akkor se essünk kétségbe, mert ez nem arról szól, hogy mélyen nyúljunk a zsebünkbe, hanem csak hagyománytisztelet, tehát egy alacsonyabb összeg bőven megteszi!

A nászajándékkal kapcsolatban még azt is jó tudni, hogy nem kell a +1 főnek is vennie valamit. Egy közös apróság tökéletesen elegendő. Ha a nászajándékot postán küldjük el, akkor azért rendszerint köszönőkártyát küldenek a friss házasok. Amennyiben ez nem történik meg, akkor nyugodtan rákérdezhetünk, hogy megérkezett-e az ajándékunk, mert ez nem tolakodás, csupán aggódunk, hogy a posta elkeverte a csomagot.

Sokunknak az is dilemmát okoz, hogy egyáltalán elmenjünk-e az esküvőre, hiszen annak a helyszíne lehet az ország másik végében, van akár külföldön is. Ekkor természetesen a pár sem várja el, hogy dobjunk el mindent, és költségekbe verve magunkat menjünk el a ceremóniára. A meghívást viszont minden esetben köszönjük meg, akkor is, ha nem tudunk elmenni!

Magán az esküvőn semmi olyat nem kell tennünk, amit elve ne tudnánk a neveltetésünkből fakadóan. Természetesen a telefonunkat némítsuk le, vagy kapcsoljuk ki! Eszünkbe se jusson a szertartás közben telefonálni, és kimenni a teremből!
Az okostelefonoknak hála most már internetezni is tudunk a mobilon, de ezt is felejtsük el! Ha nem bírunk ki pár órát mobil, és internet nélkül, akkor inkább el se menjünk az esküvőre!

Mint látható, az esküvői illemszabályok nem tartalmaznak semmi olyat, amit ne tudnánk betartani, úgyhogy tiszteljük meg azzal azt a párt, akik szeretnék, ha osztoznánk az örömükben, hogy nem vétünk ezek ellen a szabályok ellen!

(Forrás: divany.hu)