Donald Trump nem spórolt a ceremóniákon, amiből már hármat könyvelhet el.trumpAz USA új elnöke soha nem volt híres arról, hogy sajnálná a pénzt a luxusra, hiszen Donald Trump mindig feltűnést keltett azzal, hogy szeret nagy lábon élni, ez alól pedig az sem volt kivétel, amikor az oltárhoz állt.

Az amerikai elnök már háromszor nősült meg, ám ennek ellenére rá nem az a jellemző, hogy az első szertartás fényűzősége után csökkentette a pompát, hanem egyre drágább körülmények között mondta ki az igent.

Az első esküvő Ivana Trumppal: 1977-ben tartották Ivana Zelnícková és Trump esküvőjét, amire állítólag azt követően kerül sor, hogy aláírták a házassági szerződést, aminek értelmében Ivana megtarthatja az ékszereit, ha válás lesz a frigyből.

Később Trump azt nyilatkozta, hogy soha nem vesz ékszert és festményt a feleségének, mert miért ajándékozna olyasmit, amit a nő később elperelhet tőle? Erről az esküvőről nincs sok információ, ugyanis még elég visszafogott esemény volt, amit a New York-i Marble Collegiate templomban tartottak meg. A vendégek között ott volt Abraham Beame, New York akkori polgármestere.

Habár az esküvőről kevés az információ, magáról a házasságról annál több hír látott napvilágot, kezdve azzal, hogy Ivana a férje üzlettársa lett, és ő vezette a Plaza Hotelt „1 dollárért és annyi ruháért cserébe, amennyit meg tud venni”.

Trump és Ivana házasságából három gyerek született, ifj. Donald, Eric és Ivanka. A pár 1990-ben, kicsit sem csendese vált el, mert kiderült, hogy Trump egy másik nővel csalta a feleségét. A szerető lett Trump második neje.Donald Trump and Marla Maples WeddingMarla Maples, avagy a második esküvő: 1993-ban házasodott össze az üzletember szeretője, Marla Maples és Donald Trump. A frigyre a Plaza Hotel nagy báltermében, New Yorkban került sor. A hatalmas felhajtásra közel ezer embert hívtak meg. Maples esküvői ruhája és tiarája 2 millió dollárba került. az esküvőt sietve szervezték meg, azt mégis Diana hercegnő és Károly herceg lakodalmához hasonlították.

Itt már olyan celebek jelentek meg, mint Rosie O’Donnell és O. J. Simpson. A friss házasok a násznépet sem zsíros kenyérrel etette, hiszen csak a kaviárból 60 ezer dollárnak megfelelő mennyiség fogyott el. Trump második házassága 1999-ben ért véget.melaniMelania Trump és a harmadik esküvő: Trump 2005-ben vette el Melania Knauss-t a kaliforniai Palm Beachen, ahol olyan vendégsereg gyűlt össze, hogy annak láttán bárkit ámulatba ejtett volna.

Melania 100 ezer dolláros ruháját Christian Dior tervezte. Ha azt nézzük, hogy több, mint 500 munkaóra volt, mire minden kristálygyöngy felkerült a ruhára, akkor nem is tűnik annyira méregdrágának a ruha, ami állítólag 30 kilót nyomott.

A fényűző lakodalomnak helyet adó a báltermet 100 ezer szál virággal díszítették, a hétemeletes, 100 kilót nyomó esküvő torta pedig annyira drága volt, hogy annál csak Diana és Károly tortája került többe. Trumpék másfél méter átmérőjű süteményét 3000 cukorrózsa díszítette, a cukrász pedig két hónapon keresztül készítette.

Mindehhez még hozzá kell vennünk, hogy 2014-ben, a tizedik évfordulóra egy 25 karátos, 3 millió dollárt érő gyémántgyűrűt kapott Melania a férjétől. Vajon ez a házasság tényleg a sírig fog tartani?

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)