Nem akart gyászoló özvegyet maga után hagyni a 28 éves fiatalember, akinek minden vágya egy tradicionális kínai esküvő volt.weddingAz álmok, célok megvalósítását hajlamosak vagyunk halogatni, mert úgy hisszük, hogy bőven van időnk, hiszen fiatalok vagyunk, előttünk az élet, de olykor az egészség közbeszól, hogy már nincsenek évtizedeink, hanem csak hónapjaink, mert halálos betegségben szenvedünk.

Ilyenkor már minden perc és élmény számít, ezért megtesszük, amit tudunk, hogy néhány tervet megvalósítsunk. Egy 28 éves kínai férfi például mindenképpen át akarta élni az esküvő élményét, de ehhez nem egy igazi nőt keresett, hanem egy gumibabát, mert nem akart gyászoló özvegyet hagyni maga után.

A végső stádiumú rákos férfi szerzett egy életnagyságú guminőt, akivel oltárhoz állt. A hagyományos kínai szertartás miatt többen támadták a vőlegényt, mert sokan úgy vélik, hogy csak egy ügyes marketingfogás volt a ceremónia, amire a menyasszony mindent megkapott, ami egy igazi nőnek jár az esküvőjén, így a tökéletes sminket, a menyecske ruhát és a szertartás utáni fotózást is.

(Forrás: life.hu)