Egy kutatás során azt vizsgálták, hogy a délutáni alvás a felnőtt emberek egészségére és szervezetére milyen hatással van. Az eredmények szerint nem csak egészséges, de még komolyabb betegségek kialakulásának kockázatát is csökkentik. 

A felmérés során két csoportra osztották a résztvevőket. Az egyik csoportban azok szerepeltek, akik gyakran alszanak, vagy pihennek 1-2 órát délutánonként, míg a másikban azok voltak, akik nem. A kutatásban a 20 felettiek vettek részt, egészen az idősebb korosztályig, akiknél már gyakoribb a betegségek kialakulása. A két csoport életmódja átlagos volt, ugyanakkor az eredményeknél erős kontrasztokat is fel lehet fedezni.

Az eredményekből kiderült, hogy a délutáni pihenés 37%-al csökkenti a szívinfarktus kialakulását. A sziesztázó emberek kiegyensúlyozottabbak, stabilabbak és terhelhetőbbek. Ezt annak köszönhetik, hogy a plusz pihenéstől nagyobb lesz az állóképességük, erősödik az idegrendszerük és az immunrendszerük is. Jobban bírják a stresszt és könnyebben néznek szembe az élet kihívásaival. Jelentősen rugalmasabbak is, mint nem alvó társaik.