A cukor rendkívül sok étel és édesség alapanyagaként szolgál. Az emberiség többsége tudattalanul mérgezi magát az édes gyilkossal napi szinten. Évek óta górcső alatt van különböző társaival együtt, melynek köszönhetően kiderült, hogy a cukor fogyasztása nagy mennyiségben cukorbetegséget is okozhat.

A tanulmányban több éven át kísérték figyelemmel az emberek étkezési szokásait. Európában a nyugaton elhelyezkedő országokban fogy a legnagyobb mértékben belőle, ebből is legkárosabb fajtái a finomított fehér, melyet a répából nyernek és a nádcukor. Ebben a kettőben fordulnak elő legmagasabb számban a mesterséges, ártalmas anyagok. Párhuzamot fedeztek fel a magas cukorfogyasztás és a cukorbetegség között, ugyanis ezekben az országokban fordulnak elő a legnagyobb számban a diabétesszel küzdő emberek.

A felvetést az is alátámasztja, hogy távolabbi kultúrákban, ahol természetesebb alternatívákkal édesítenek, kevesebb a túlsúlyos és beteg emberek száma. Ez nem csak a rosszabb gazdasági helyzetnek és kevesebb lehetőségnek köszönhető, hanem az egészséges, természetes életmódnak is. Érdemes tehát kiiktatni a mesterséges üdítőket és túl édes süteményeket, ételeket is, vagy akár magát a cukrot, melyet könnyen helyettesíthetünk alternatív édesítő módszerekkel.