A szakértők nem győzik hangsúlyozni, hogy a fogyókúra alatt, 2x akkora figyelmet kell a vitaminok és nyomelemek pótlására fordítani, ugyanis a kúra alatt a zsírokkal együtt sajnos az értékes ásványi anyagok is távoznak a szervezetünkből. Több ezer forintos, mesterséges táplálékkiegészítők helyett érdemes, az egészséges, változatos táplálkozás során, természetesen a szervezetünkbe juttatni. Mi sem egyszerűbb, mint olyan gyümölcsöket, vagy zöldségeket fogyasztani, melyek egyszerre vitaminban gazdagok és egyben fogyasztanak is.

A sárgadinnye azon kevés gyümölcs közé tartozik, amely segít a fogyásban és a vitaminok megőrzésében is. Több, mint háromnegyede víz, így segít a megrekedt vizek kihajtásában, melyeket a sók kötnek meg a szervezetben. Hűsíti és átmossa a beleket, salaktalanít, így a testben maradt zsírt kezdi el felélni a szervezet. Ezáltal csak úgy olvadnak lefele a kilók a problémás területekről. Vértisztító hatásának köszönhetően, az egész szervezet felüdül, ezért energikusabbnak, frissebbnek érezhetjük magunkat tőle. Kevés kalória tartalma lehetővé teszi, hogy jó sokat fogyaszthassunk belőle. Méregtelenítő-fogyasztó kúra formájában is érdemes kipróbálni. Ekkor törekedni kell rá, hogy minél több sárgadinnyét fogyassz, akár csak a levét is. Ez idő alatt kerülni kell a zsíros, nehéz ételeket, az alkoholt és a cigarettát is, hogy hatásos lehessen és eltűnjenek a káros anyagok a szervezetünkből.