Brit kutatók megvizsgálták a kábítószerek és az alkohol hatását az egyénre és a társadalomra, több kritérium alapján. A nemrég közzétett tanulmány szerint az alkohol nagyobb veszélyt jelent, mint a kokain vagy akár a heroin.

Valamennyi szer esetében megvizsgálták a szer mérgező hatását, azt, hogy mennyi pénzbe kerül, mennyire befolyásolja az egyén érzelmi életét, mennyire okoz függőséget, valamint azt, hogy mennyi pénzbe kerül a társadalomnak kigyógyítani egy-egy szer használatától függővé vált beteget.

A kutatás 16 kritérium szerint folyt, 9 esetben azt figyelték, hogy milyen hatással vannak az egyénre a kábítószerek és az alkohol, 7 esetben a szerek társadalmi vonatkozását vizsgálták.

A tanulmány végén a legártalmasabb szernek az alkohol minősült, mivel használata rendkívül elterjedt. Világszinten nagyon sok embert érint az alkoholfogyasztás és annak káros hatásai.

A kutatók egy 1-100-as skálán az alkoholt 72 ponttal „jutalmazták”, míg a heroin csak 55 pontot kapott.

A vizsgálat eredménye valószínűleg azért alakult így, mert az alkoholhoz a legkönnyebb hozzájutni, és sok millió ember naponta nagy mennyiséget fogyaszt belőle. Ismert az egyén testi és lelki egészségére valamit a kapcsolataira gyakorolt kedvezőtlen hatása az alkoholnak.

A túlzásba vitt alkoholfogyasztás depresszióhoz, szorongáshoz, koncentrációs problémákhoz és függőséghez vezet. Ezek mellett különböző kábítószerek kipróbálására, majd rendszeres fogyasztására is „rávezeti” az egyént.

A közlekedési és más balesetekért legtöbb esetben az alkohol a felelős. Ugyanakkor az erőszakos cselekedeteket is rendszerint alkohol hatása alatt követik el.

Különösképpen a serdülőket és fiatalokat veszélyezteti az alkohol. Mámoros vagy részeg állapotban rossz döntéseket hoznak, rossz társaságba keverednek, különböző bűncselekmények elkövetőivé vagy éppen áldozataivá válhatnak.

Számos tanulmány látott napvilágot, amelyek a túlzott alkoholfogyasztás rossz hatásaira hívják fel a figyelmet, ugyanakkor olyan jelentések is készülnek, amelyek a különböző alkoholt tartalmazó termékek egészségmegőrző szerepét hangsúlyozzák.

Az alkohol mértékletes fogyasztása sok tanulmány szerint előnyös az egészségre, csak az a bökkenő, hogy nehezen tud megállni egy vagy két pohárnál egy fiatal, és a társaság unszolására lassan, de biztosan elindul a lejtőn.