Ahogyan közelednek a harmincas évek, az emberben egyre nagyobb eséllyel fordul meg az öregedéstől való félelem. Az örök ifjúság szérumát még nem fedeztük fel, de íme egy gyógyír, amivel lelassíthatjuk az öregedési folyamatokat.

 

Az eperfogyasztás segít megakadályozni az öregedés hatására kialakult „tüneteket”, mitöbb, bizonyítottan jó a rák ellen is.

Egy új kutatásból kiderült, hogy az eper fogyasztása nagyban megnöveli az antioxidánsok szintjét a vérben, ez pedig kiválóan ellensúlyozza az oxidatív stressz következményeit, láthatatlanná teszi öregedés hatásait, sőt, ha ez még nem volna elég, még az olyan betegségek kialakulásának kockázatát is visszaszorítja, mint a rák, a cukorbetegség és a szívbetegség.

Olasz és Spanyol szakemberekből álló kutatócsoport 12 egészséges önkéntes ember bevonásával végezte a vizsgálatokat. Mindenkivel fél kilogramm epret etettek két héten keresztül. A két hétben négyszer, majd egy hónap elteltével ismét vért vettek tőlük,, melyekből az eredmények arra utalnak, hogy az édes piros gyümölcs rendszeres fogyasztása megnöveli a vérben az antioxidánsok szintjét, és megelőzi a hemolízist, azaz a vörösvérsejtek széthullását.

A kutatók  az eper jótékony hatását a benne rejlő nagy mennyiségű fenolvegyülettel magyarázzák, melyek antioxidáns tulajdonságokkal rendelkeznek. A kutatócsoport a jövőben meg akarják állapítani, hogy melyik típusó eper tartalmazza a legtöbb antioxidánst, és, hogy a fél kilogrammnál kevesebb mennyiségű eper rendszeres fogyasztása is hasonló előnyökkel jár-e !