Ahhoz, hogy egészséges, komplex, boldog életet éljünk, sok minden szükségeltetik, az egyik alapvető dolog azonban agyunk megfelelő működése. Az éles elme és a jó agyműködés
tulajdonképpen ugyanolyan fontos, mint a légzés vagy az emésztés, hiszen ezáltal vagyunk képesek örülni az életnek, segíteni másoknak is, hogy elérjék céljaikat.
Mivel agyunk sem képes önmagát formában tartani, nekünk kell rásegítenünk, folyamatos munkára kell fognunk elménket ahhoz, hogy sokáig működőképes maradjon.

Bizonyos tevékenységek kimondottan ajánlottak agyműködésünk formában tartásához, az egyik ilyen a sokak által nagyon kedvelt olvasás.
Miért is olyan fontos az olvasás?
Elsősorban azért, mert nyugtatóan hat az idegekre, ezáltal agysejtjeink sokkal később lépnek az elhalás útjára. Hogy miként hat az olvasás az agyra és még milyen jótékony hatásai vannak, a következőkben kiderül.

Ha olvasunk, serkentőleg hatunk agyunk működésére
Ez az állítás nem is lehetne helytállóbb. Ha ugyanis olvasunk, sokkal jobban stimuláljuk elménket, mint TV-nézés vagy zenehallgatás közben. Neurológusok figyelték, tesztelték az agy működését, miként reagál az olvasásra; a folyamat közben az agy a szavakat jelentéssé formálja össze, ami elménk számára igazi kihívást jelent. Ahhoz, hogy a betűk szavakká, a szavak pedig jelentéssé álljanak össze, intelligencia is szükségeltetik. Hogy miért? Azért, mert a jelentés önmagában nem érne sokat, hiszen fel is kell fogni, értelmes mondattá alakítani a szavakat. Az olvasás abban segít minket, hogy agyunk friss, éles maradjon és intelligenciák észrevétlenül növekedjen.

Az olvasással erősíthetjük memóriánkat
Ez is teljesen logikus: az olvasás folyamata alatt agyunk arra kényszerül, hogy ne csak felfogja, de meg is jegyezze a szavak jelentését. Az olvasás nagy koncentrációt igényel, hogy minden egyes szó a helyére kerüljön. Mivel koncentrálunk, figyelmünk sem lankad, inkább erősödik.
De vajon a filmnézés, zenehallgatás miért nem olyan hasznosak, mint az olvasás? Azért, mert miközben nézünk illetve hallgatunk valamit, az információk tálcán érkeznek agyunkba. Nem szükséges túlzottan megerőltetnünk magunkat ahhoz, hogy felfogjuk a látottakat, hallottakat, képzelőerőnk parlagon hever. Ellenben olvasás közben agyunk mindig a megfelelő információ után kutat, a megfelelő információ pedig nagyon fontos, hiszen azáltal kapjuk meg a tökéletes jelentést. Agyunk csodálatos kis szerkezet, mert minden esetben megkeresi, kitölti a hiányzó információt, az üres részeket. Itt lép képbe a képzelőerő, mely nélkül agyunk nehezen rakna össze bármit.

Ha olvasunk, könnyebben gondolkodunk önállóan
Az olvasási folyamat közben magunkkal kommunikálunk, elolvassuk a szót, felfogjuk mit jelent, összerakjuk az információkat és lépünk tovább a következő szóra. Viszont ha nem értjük meg teljesen egy-egy szó jelentését, agyunk nem enged továbblépni. Azáltal, hogy erőltetjük az értő olvasást, erősödik gondolkodásunk, látókörünk bővül és egyre több információt leszünk képesek befogadni, átültetni saját életünkbe is.

Bátran kijelenthetjük, hogy az olvasással nem járunk rosszul, hiszen intelligenciánk nő, elménk erősödik, minél többet gyakoroljuk az információ-befogadás eme kellemes folyamatát. Fontos, hogy állandó munkára fogjuk agyunkat, ne hagyjuk, hogy idő előtt elbutuljunk!
Ám az sem mindegy, mit olvasunk. A legfontosabb, hogy bármilyen könyvet választunk, a téma kössön le minket. Olvasás közben pedig nem árt valóban teljesen odafigyelni a szövegre, felfogni minden egyes leírt szót, feldolgozni, s ha nem ismeri bizonyos szavak, kifejezések jelentését, járjon utánuk, jegyezze meg őket. Nem érdemes sietni az olvasással, törekedjen a mennyiség helyett a minőségre s arra, hogy minden esetben az értő olvasás legyen a cél.
Mindenkinek kellemes olvasást, remek könyveket kívánunk!

forrás: gegeblog