Az idei tavasz, szinte marionettként rángatja azokat, akik frontérzékenyek. A hideg- meleg fronthatások március eleje óta folyamatosan „bombáznak” minket.

Országunk felett átlagosan hetente egy ciklon vonul át hideg- vagy melegfront kíséretében, ami azt jelenti, hogy Magyarországot évente körülbelül 100 front érinti.

Az emberi szervezet különösen érzékeny tud lenni a környezeti hatásokra, így a változékony időjárás sokaknál fejfájást, súlyosabb esetben kínzó migrént okozhat, míg vannak, akiket ízületi fájdalmak gyötörnek ilyenkor. A frontok leginkább ideg és hormonális területen hatnak ránk. Ez a csapás főként azokat sújtja, akik stresszes, túlhajszolt életmódot folytatnak, gyengébb immunrendszerrel rendelkeznek, instabil idegállapotúak, vagy valamilyen idegrendszeri-, szív, reumatológiai, immun- vagy hormonális betegségben szenvednek.

Van különbség abban is, ahogyan a meleg-, illetve a hidegfrontok hatnak ránk. Előbbit már napokkal az átvonulás előtt érezhetjük. Ilyenkor megnő a páratartalom, emelkedik a hőmérséklet, csökken a légnyomás, és mindez megbolygatja a pulzusszámunkat és a vérnyomásunkat is. Hidegfront esetén a tünetek leginkább a frontátvonulást követően jelentkeznek, amikor a hőmérséklet csökken és a páratartalom mellett nő a légnyomás. Ekkor elsősorban az ízületi fájdalmak, reumás panaszok erősödnek fel, a belső szervi epe-, gyomor-, szívproblémákkal. Az alvászavar, ingerlékenység, nyugtalanság mindkét esetben jellemző. Sokan nem tudják, hogy a nők háromszor annyira érintettek a frontérzékenységben, mint a férfiak.

Ha az időjáráson nem is tudunk változtatni, saját közérzetünkért és védelmünkért tehetünk legalább 10 olyan hasznos lépést, melyekkel enyhíthetjük a frontérzékenység tüneteit:

1. Szabad Ég alatt sportolni még egészségesebb!
Ha teheted, autó és tömegközlekedés helyett, pattanj inkább biciklire, és kerekezz be a munkahelyedre. A friss levegőn történő mozgás, nem csak az immunrendszert edzi, de a hangulatodnak is jót tesz, legyen szó bicikliről, kocogásról, túrázásról, úszásról. A mozgás nem csak az izmokat dolgoztatja meg, de serkenti a vérkeringést is, így rendszeresen végezve felvértezheti a szervezetet a negatív külső hatásokkal szemben.

2. Eddzd az immunrendszered wellness-szel!
A heti egyszeri szaunázás csodákra képes a frontérzékenységgel szemben. A finnek találmánya nem csak kiváló méregtelenítő, de az egyik legjobb vérkeringést serkentő megoldás is, ami a test egészére hat.

3. Felejtsd el mesterséges hőmérsékletkiegyenlítést!
A rendszeres klímahasználat árt a természetes hőérzetnek, így nem csoda, ha különösen rosszul érintenek a frontátvonulások. Ha teheted, akkor kapcsold ki a klímát az autóban is.

4. Nyugalom a hosszú élet titka!
Szánj elegendő időt a relaxálásra, pihenésre, hiszen ha a szervezeted kipihent, akkor aktívabb a védekezőképessége is.
Ráadásul a hangulatod is kiegyensúlyozottabb lesz egy kis meditációtól, vagy csendes kikapcsolódástól.

5. Fogyassz rendszeresen citromfű teát a fronthatások ellen!
A citromfű nem csak a frontérzékenység tüneteit, de a fejfájást vagy akár az alvászavarokat és idegességet is enyhítheti. Pláne, ha naponta legalább háromszor fogyasztasz csodatévő citromfű teát.

6. Aludj annyit, amennyire a szervezetednek szüksége van!
Mindenki érzi, hogy hány óra alvás elegendő ahhoz, hogy a szervezete felfrissüljön. Igyekezz valóban megadni önmagadnak ezt az alvásidőt, nehogy szervezeted fáradtság miatt veszítsen a védekező képességéből.

7. Táplálkozz mindig tudatosan!
A változatos, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag étrend szintén fittebbé és ellenállóbbá tesz a változékony környezeti hatásokkal szemben.

8. Hagyj fel a káros szenvedélyekkel!
Az alkohol és a cigaretta rendszeres élvezete köztudottan a koncentráció rovására megy. Ez a két szenvedély hosszú távon fáradtságot, fejfájást, idegességet, hangulatingadozást okozhat, és kibillent az egyensúlyi helyzetből. Már az élvezeti cikkek mértékletesebb fogyasztásával enyhíthetsz a panaszokon.

9. Az akupunktúra is segíthet!
A kínai gyógyászatból ismert akupunktúrával is enyhítheted a panaszaidat, sőt esettől függően, akár teljesen ki is gyógyulhatsz a frontérzékenységből.

10. Ha nem válik be semmi, menj el orvosi szűrővizsgálatra!
Ha egyetlen, eddig felsorolt lépés sem vezet eredményre, és továbbra is gyötrő fronthatások köszönnek be az életedbe, akkor érdemes részt venned egy orvosi szűrővizsgálaton.
Tudvalevő ugyanis, hogy sok krónikus esetben bizonyos elhúzódó, lappangó gyulladások is kiszolgáltatottá tehetnek a frontokkal szemben.

Környezeti változások ide, vagy oda, az biztos, hogy az egészséges életmódnak nem láthatod kárát!

Forrás: onlinepatika.hu; webbeteg.hu