Minden tilalom és ártó hatás ellenére sokan még mindig vagyonokat költenek a cigarettára. Ezt valószínűleg Kolombusznak is köszönhetjük, aki útja során találkozhatott pipázó indiánokkal, és Európába is elhozhatta ezt a káros szenvedélyt, ami szinte szó szerint futótűzként terjedt el a 16. század végén.

A régi filmekben megfigyelhető, hogy szinte mindenki dohányzott. Akkoriban ez a szokás a férfiakról azt sugallta, hogy ők igazi férfiak, a nőkről pedig, hogy komoly hölgyek. A cigaretta divat lett. Kezdetben minket szolgált ez a szokás, és néhány szál után mi váltunk a rabszolgájává. Mindezt talán észre sem vettük, mindaddig, míg társadalmilag elismert szokás volt és bárhol rágyújthattunk, ahol kedvünk tartotta.

Mára azonban a dohányzás „kiment a divatból”, sőt bizonyos helyeken büntetendő a „gyakorlása”. Számtalan oka van annak, amiért soha többet nem akarunk rágyújtani. Ilyen ok lehet, hogy ma már szinte megalázó, társadalmilag kirekesztett érzés dohányozni, arról nem is beszélve, hogy bűzlik tőle az ember ruhája, haja, és kellemetlen lesz a szájszaga is. De, ha a hiúságot félre tesszük az egészségügyi rizikófaktorok mindennél súlyosabbak, hiszen a dohányzás öregít, károsítja az agyat, és számos betegség mellett, rákot is okozhat.

De mit tehet az, akinek mindez nem elég érv, akit túlságosan is sakkban tart a nikotincsapda, ahhoz, hogy csak úgy egyszerűen abbahagyja?
Érdemes tisztázni, hogy a cigaretta drog, ami függőséget okoz, így a tőle való megszabadulás elvonási tünetekkel jár. Ha csak úgy leteszi az ember, akkor sok esetben szorongani kezd, dekoncentrált lesz, és úgy érzi magát, mintha lázas lenne, vagy legalábbis influenzás. Ezek azok a kellemetlenségek, amik miatt sokan meg sem kísérlik abbahagyni. És persze ismét ott van az a hiúsági faktor is, hogy utána elhízhat az ember. Mivel minden fejben dől el, valójában a szokásaink is. Ugyanis a nikotin, bár valóban rászokunk, nem okoz olyan elvonási tüneteket, amiknek ne tudna bárki ellenállni.

Ennél sokkal veszélyesebbek azok a dolgok, amiket kifogásként elhitetünk magunkkal, csak hogy ne kelljen megválnunk a szenvedélyünktől. Ugyanis azt hisszük, hogy nélküle nem tudjuk élvezni a reggeli kávét, az ételeket, a társasági eseményeket, vagy képtelenek leszünk legyűrni a stresszt. De mindez nem igaz, hiszen a dohányzás valójában tompítja az érzékeket, és nem megszünteti, hanem fokozza a bennünk lévő feszültséget. Újabb felfedezések szerint, még a boldogságért felelős agyi terültet is blokkolja. Alig, hogy elszívunk egy szálat, a szervezet rögtön kívánja a következőt, és így tovább, a végén azt vesszük észre, hogy nem csak néhány szállal, de akár több dobozzal is elszívunk naponta.

Persze sokan próbálkoznak az „adag” csökkentésével, de ennek az a veszélye, hogy a köztes időt, miután rágyújtottak és mielőtt újra rágyújtanának, várakozással töltik. Ráadásul, mikor legközelebb elszívnak egy cigarettát, azt hiszik, élvezik, mert addig végig vágytak rá. De ez is csak az ember saját belső agymosása, mivel igazából kényszerből dohányzunk, és nem okoz semmiféle élvezetet. Legalábbis Allan Carr szerint, aki egy könyvet írt arról, hogyan lehet stresszmentesen megszabadulni ettől az öngyilkos szokástól. Mi több, számos klinikája is működik, ahonnan boldogan távoznak azok, akiknek sikerül egy életre sutba dobniuk a cigarettát.

A legtöbben azt gondolják, hogy mindegy, ki, hogyan, milyen módszerrel válik meg az önromboló szokástól, a lényeg, hogy megszabadul. Ez azonban csak részben igaz, hiszen, sokkal jobb úgy búcsút inteni a cigarettának, hogy utána soha életünkben ne kísértsen, mintsem nem dohányosan „dohányzóként” élni tovább.
A lényeg, hogy mindenki találjon rá arra a megoldásra, ami nem csak fizikailag, de mentálisan is megszünteti az elvonási tüneteket.